szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tavaly 0,4 százalékkal kevesebb áramot használtak fel Magyarországon az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az erőművi értékesítési ár jelentősen visszaesett - hangzott el egy szakmai konferencián.

A Nemzetközi Kutatások Intézetet (IIR) magyarországi cége által szervezett konferencián Stróbl Alajos, az Erőterv szakértője elmondta, 2008 decemberében éves összehasonlításban már 7,3 százalékkal csökkent Magyarországon a villamosenergia-felhasználás. Ugyanakkor az előző évben, 2007-ben még 2,1 százalékkal nőtt a fogyasztás egy év alatt.
   
Briglovics Gábor, a Csepeli Áramtermelő vezérigazgatója arról számolt be, hogy az Atel tulajdonában lévő erőműtársaság a januári fogyasztásban hasonló tendenciát érzékel. A vezérigazgató elmondta tájékoztatása szerint a múlt év végén 2009-re még 80 euróért adták Magyarországon megawattóránként az áramot, most pedig az ár 46 euró. 
   
Briglovics Gábor utalt arra, hogy az árcsökkenés nem feltétlenül a hosszú távú áramvásárlási szerződések 2008 végi megszűnésével függ össze, hanem a kereslet csökkenésével.
   
"Az erőművek jelene és jövője" című konferencián Stróbl Alajos azt prognosztizálta, hogy 2010-re Magyarországon többségben lesznek a gáztüzelésű erőművek, de az újak jóval magasabb hatásfokkal üzemelnek majd, ami kevesebb földgáz felhasználását igényli. Az előrejelzések szerint 2025-ben a gáztüzelésű erőművek hatásfoka a jelenlegi 36 százalékról 60 százalékra nő. A szakértő szerint erre az időpontra  6.000 megawatt új kapacitást kell kiépíteni, de ez jelentős részben a leálló erőművi kapacitásokat pótolja majd. 
   
A Csepeli Áramtermelő vezérigazgatója, Briglovics Gábor arról beszélt, hogy az erőművi beruházások minimálisan 15 éves megtérülése miatt a beruházóknak hosszú távon biztos tüzelőanyag- forrással és biztos piaccal kell rendelkezniük. Ilyen beruházást pedig csak a  vertikálisan integrált cégek lesznek képesek megvalósítani Magyarországon. "A jelenlévő  nagy cégek fújják a passzátszelet" - fogalmazott Briglovics Gábor. Ezek a vállalkozások a minimális ellátásbiztonságot figyelembe véve csak a piaci igényekhez igazodva építenek áramtermelő kapacitást, ami miatt nem alakulhat ki kínálati piac. Most a gazdasági válság kreált kínálatot - fűzte hozzá. 
   
A vezérigazgató a tüzelőanyag költségével kapcsolatban arról is szólt, hogy a Csepeli Erőműben a fűtőanyag az összes költség 65-70 százalékát teszi ki. Az olaj árával együtt változik a földgáz ára is. Briglovics Gábor rámutatott, hogy az olaj spekulatív termékké vált, az árát nem a tényleges kereslet-kínálat befolyásolja.
   
Molnár László szakértő szerint a gazdasági válság "nyertesei" a megújuló energiatermelők lehetnek az állami támogatás miatt. A konferencián hozzászólók közül többen a differenciált támogatást sürgették. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy ha  a válság idején nem ruháznak be az áramtermelésbe, akkor a fellendülést az áramhiány akadályozhatja majd. 
   
Ehhez kapcsolódva Hamvas István, a Paksi Atomerőmű műszaki vezérigazgató-helyettese sürgette a politikai döntést új atomerőművi blokk építéséről. Emlékeztetett: Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter jelezte, hogy a parlament tavaszi időszakán ez napirendre kerülhet. Stróbl Alajos véleménye szerint a paksi telephelyen a meglévő közel kétezer megawatt kapacitást technológiai és környezetvédelmi szempontok alapján maximum 4000 megawattra lehetne bővíteni.
   
Kiss Péter, KPMG energiaügyekben illetékes partnere azt emelte ki, hogy a világgazdasági válság miatt csökkenő termékárak jó lehetőséget teremtenek a villamosenergia-hálózat fejlesztésére és erőműépítésre, de azt elsősorban azok a beruházók tudják finanszírozni, akiknek megfelelő kereskedelmi partnerük van. A Magyar Szélenergia Társaság elnöke, Tóth Péter szerint nem rendszerszabályozási probléma a szélenergia-termelés, mert azt elsősorban középfeszültségen kellene átvenni, ami a helyi áramcégek hatásköre, nem pedig az országos rendszerirányítóé. Az elnök emlékeztetett arra, hogy partnereikkel együtt kezdeményezték törvény alkotását a megújuló energiáról.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!