szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A német parlament felsőháza, a Bundesrat is jóváhagyta pénteken Németország háború utáni történetének eddigi legnagyobb konjunktúraélénkítő csomagját, amely hivatalosan a stabilitás fenntartását és a foglalkoztatás biztosítását célozza. A Bundestag egy héttel ezelőtt hagyta jóvá a tervezett intézkedéseket.

A nagykoalíció pártjai, a konzervatív CDU és CSU, valamint a szociáldemokraták több hétig tartó viták és egyeztetések után még januárban állapodtak meg az 50 milliárd eurós csomagról, amelynek fő tartópilléreit - csaknem 28 milliárd euró értékben - az infrastruktúra fejlesztésére szánt beruházások, valamint az adó- és járulékcsökkentések jelentik. A csomagtervben foglaltak két évre, 2010-végéig szólnak. Az intézkedések egy része azonnali hatállyal életbe lép, a csomagterv egésze pedig július 1-i hatállyal.

Az előirányzott beruházások legnagyobb részét az oktatás, illetve a képzés területére, mindenekelőtt iskolák építésére szánják. A tervezett adó, illetve járulékcsökkentések mintegy 18 milliárd eurót tesznek ki. Ezek keretében egyebek között 8004 euróra emelkedik az éves adómentes jövedelem, s 14,9 százalékra csökken a nem sokkal ezelőtt 15,4 százalékra megemelt társadalombiztosítási járulék. A jövedelemadó alsó határa 15 százalékról 14 százalékra csökken.

A csomagterv részeként a hatóságok igyekeznek vonzóbbá tenni a rövidített munkaidőt, amely a tömeges elbocsátások elkerülését célozza. A kormány azonnali hatállyal intézkedést hozott a súlyos értékesítési gondokkal küszködő autóipar támogatására is. Ennek megfelelően 2500 euróval támogatják az új személygépkocsik vásárlását abban az esetben, ha a vásárló előzőleg beleegyezik legkevesebb 9 éves régi autójának roncsként történő felhasználásába.

A családtámogatás keretében a szülők minden gyermek után egyszeri, 100 eurós támogatásban részesülnek.
A konjunktúraélénkítés magában foglalja azt a célkitűzést is, hogy a nehéz helyzetbe került vállalatok állami hitelhez, illetve garanciavállaláshoz jussanak. Ebből a célból a koalíciós pártok egy 100 milliárd euróig terjedő garanciavállalási keret létrehozását irányozták elő. Értesülések szerint egyébként az előre jelzett igények jóval meghaladják ezt az összeget.

A szavazást megelőző vitában Karl-Theodor zu Guttenberg új gazdasági miniszter elutasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint az előirányzott intézkedések általánosságban a piacgazdaság helyett az állami tervgazdálkodás irányában egyengetik az utat. A miniszter úgy vélte, hogy a csomagtervben foglaltak erősítik a piaci viszonyok érvényesülését.

A mostani immár a második konjunktúraélénkítő program. A kabinet előterjesztésére a parlament tavaly novemberben hagyott jóvá egy 31 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot.

A Bundesrat által pénteken jóváhagyott konjunktúraélénkítő csomag következményeként jelentős mértékben megnövekednek az állami adósságok. Ebből kiindulva a képviselők az idei esztendőre egy pótköltségvetést hagytak jóvá, amely csaknem 40 milliárd eurós új adóssággal számol.

Értesülések szerint egyébként a konjunktúraélénkítő csomagból fakadóan az új adósságok az idén 80 milliárd euróra növekedhetnek.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Új gazdasági miniszter a német kormányban

Karl-Theodor zu Guttenberget, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) eddigi főtitkárát javasolta Németország új gazdasági miniszterének hétfőn Münchenben Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke.

MTI Gazdaság

Ötéves mélypontra esett az infláció Németországban

Németországban az infláció ötéves mélypontra esett. A fogyasztói árak januárban 0,9 százalékkal emelkedtek decemberhez képest – jelentette be szerdán a wiesbadeni statisztikai hivatal. Legutóbb 2004 februárjában mértek – 0,8 százalékkal – egy százalék alatti havi inflációs ütemet.

MTI Gazdaság

A német költségvetés hiánya rekordösszegű lesz 2010-ben

Németország a gazdasági és pénzügyi válság következtében jelentős összegű hiányt halmoz fel a költségvetésében, a hiány 2010-ben 60 milliárd euróval éri majd el a csúcsot - közölte a Der Spiegel című magazin legújabb számában a pénzügyminisztérium adataira hivatkozva.

MTI Gazdaság

Németország kész Kelet-Európa megsegítésére

Az Európai Unió kész a pénzügyi-gazdasági válság által különösen erősen sújtott kelet-európai országok megsegítésére, erősítette meg egy pénteken megjelent nyilatkozatban Joaquín Almunia, az EU pénzügyi biztosa.

MTI Gazdaság

Új bankmentő terv készül Németországban

Az új amerikai bankmentő programot hamarosan követheti az első európai folytatás: a német kormány a jövő héten törvényjavaslatot próbál kidolgozni a bankmentés kiterjesztésére, írta a Reuters hírügynökség csütörtökön, kormánykörökből szerzett értesülések alapján. Az új német program körvonalai azonban még éppúgy homályosak, mint az amerikai tervekéi.