Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az eurózónában az ipar és a szolgáltatások visszaesésének üteme mérséklődött márciusban – ezt jelzi a Markit kutatóintézet által kezelt beszerzői menedzser index. Mind az iparra, mind pedig a szolgáltatásokra vonatkozó becsült index márciusban felülmúlta a szakértői várakozásokat.
A szolgáltatásokra vonatkozó beszerzői menedzser index 40,1 pontra emelkedett márciusra, ami ugyan még visszaesést jelez – mivel az index az 50 pontos küszöb alatt van –, de meghaladja a februári 39,2 pontot és a várakozásokban szereplő 39,0 pontot is.
A bizalom visszatérőben van a szolgáltatói szektorban, mivel a „helyzet már sokkal rosszabb nem lehet” – értékelik a szakértők. Az ágazat cégei a kilátásokat illetően is derűlátóbbak: a 12 hónapra előre tekintő várakozások indexe 47,5 pontra javult a februári 46,1 pontról.
Az eurózóna feldolgozóiparában is lassul a visszaesés üteme, a szektor becsült beszerzői menedzser indexe 34,0 pontra javult márciusra a februári 33,5 pontról és meghaladta az elemzői várakozásokban szereplő 33,4 pontot.
Márciusban az előző hónapokhoz képest már kisebb mértékben estek vissza az ipari megrendelések ( 30,7 pont a februári 28,2 ponttal szemben), a raktérkészletek pedig mélypontra estek. Ennek ellenére a vállalatok a megrendelések hiányával és a bankok visszafogott hitelezési gyakorlatával szembesülnek, ami további létszámleépítésre, költségmegtakarításra készteti őket. A foglalkoztatási alindex márciusra a 40,3 pontos rekordmélységet érte el a tíz éve számított index történetében, a februári 40,8 ponttal szemben.
A két szektor teljesítményét együttesen jelző összevont index 37,6 pontra javult a februári 36,2 pontról és meghaladta az előrejelzésekben szereplő 36,0 pontot. Ez arra utal az elemzők szerint, hogy a recesszió ellen bevetett globális erőfeszítések, a kormányzati kiadások növelése és a hitelkamatok mérséklése esetleg megindítja az élénkülés lassú és hosszan elnyúló folyamatát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.