Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Megkezdődött, és egyes elemeiben már jelentősen előrehaladt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltőkésítésnek Londonban elfogadott programja, írta a pénteki Financial Timesban az amerikai pénzügyminiszter, aki szerint már vannak „bátorító jelei” a világgazdasági válság enyhülésének.
Timothy Geithner a G7-ek és a G20-ak pénzügyminisztereinek és központi banki vezetőinek pénteki washingtoni tanácskozása, illetve az IMF-közgyűlése előtt közölt írásában kiemelte: a valutaalap már megtette az első lépéseket annak a 250 milliárd dollár értékű kibocsátásnak a végrehajtására, amelyről a húsz vezető ipari és fejlődő gazdaság (G20) április eleji londoni csúcsértekezletén született döntés.
Geithner szerint ebből az új likviditásból 100 milliárd dollár jut a fejlődő térségnek a devizakötelezettségek törlesztésének támogatására szükség esetén.
A londoni G20-értekezleten hozott döntések szerint 500 milliárd dollárral 750 milliárd dollárra növekszik az IMF pénztartaléka az eddigi 250 milliárd dollárról, és a szervezet további 250 milliárd dollár "új pénzt" bocsáthat ki a súlyos finanszírozási problémákkal küszködő feltörekvő gazdaságok megsegítésére. Az új kibocsátás az IMF saját "valutájában", SDR-ben történik. Az SDR-t – különleges lehívási jogok – egy meghatározott valutakosárból képzik, értékét és kamatát a kosár fő valutáinak súlyozásával számítják ki.
Az új SDR-kibocsátás lényegében világgazdasági szintű kvantitatív pénzügypolitikai enyhítésnek felel meg, mivel a tranzakció révén úgy jelenik meg igénybe vehető pótlólagos likviditás, hogy mögötte nem hitel - vagyis már meglévő pénz - áll, teljes egészében új pénzről van szó.
Nemzetgazdasági szinten több jegybank – például a Bank of England – alkalmazza már e likviditásteremtő módszert a recesszió enyhítésére.
Geithner a pénteki Financial Timesban megjelent cikkében „jelentős készültségi fokúnak” nevezte annak a 250 milliárd dollárnyi azonnali pótlólagos pénzügyi forrásnak a megteremtését, amely az IMF-program másik elemét képező, összességében 500 milliárd dolláros feltőkésítés részeként segíti a valutaalap hitelkihelyezési tevékenységét.
Az amerikai pénzügyminiszter szerint az elmúlt hetekben „bizonyos bátorító jelek” utaltak arra, hogy a globális gazdasági visszaesés esetleg már lassulhat. Egyes piacokon már javulnak a körülmények, és a globális kereskedelem visszaesésének üteme is csökkenhet.
A tényleges előrelépéshez azonban időre van szükség, és továbbra is jelentősek a kockázatok és a kihívások, írta Geithner.
A pénzügyminiszter szerint a világkereskedelem értékének zuhanása várhatóan nagyobb mértékű lesz, mint a II. világháború óta eltelt évek bármelyikében. Ezt a véleményt független londoni elemzők is osztják.
A Lombard Street Research nevű gazdaságelemző központ legutóbbi elemzésében azt írta: számításai szerint a globális szintű exportérték 2008 júliusa és 2009 januárja között 30 százalékkal zuhant, többel, mint az 1930-as évek nagy depressziójának első félévében. A ház kimutatása szerint 1929 októbere és 1930 áprilisa között 25 százalékkal csökkent a kivitel világgazdasági szintű értéke.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.