Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Oroszország kész arra, hogy 10 milliárd dollár értékben vásároljon a Nemzetközi Valutaalap(IMF) kibocsátandó kötvényeiből, közölte szerdán az orosz pénzügyminiszter.
Alekszej Kudrin egy televíziós műsorban elmondta, hogy a kormányon belül folynak az előzetes tárgyalások, és már értesítették szándékukról az IMF-et is. Dimitrij Medvegyev államfő is támogatja az ötletet, mondván: az IMF pénzügyi alapjainak bővítése hozzájárulhat a szomszédos országok gazdaságának stabilizálódásához.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) fennállása óta először tervez kötvénykibocsátást egyebek mellett azzal a céllal, hogy elegendő pénze legyen az áprilisi G20-as csúcson elhatározott 1,1 ezer milliárd dollárt kitevő nemzetközi válságkezelő program finanszírozásához. India ás Kína már jelezte érdeklődését, az előbbi mintegy 10 milliárd dollárt, az utóbbi 40 milliárd dollárt fektetne IMF-kötvényekbe.
Oroszország már a G20-as megállapodás aláírásának másnapján jelezte, hogy nem járul hozzá a válságkezelő alaphoz, ellenben kötvényeket szívesen vásárolna valutatartalékából, amely jelenleg a harmadik legnagyobb a kínai és az amerikai után. Oroszország - amely valutartalékának 47 százalékát tartja dollárban, és 41 százalékát euróban - szeretné diverzifikálni befektetéseit.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
„A rendszerváltásnak három pillére kell legyen: a jogállam helyreállítása, az állami bűnszervezet, továbbá az orosz csatlósviszony felszámolása” – hangsúlyozza Magyar Bálint szociológus, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki szerint a rezsimváltó ellenzék igazi szűk keresztmetszete Magyar Péter személye.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Nagy nap ez a mai a miniszterelnök szerint.