Az orosz gazdasági minisztérium 0,3-0,4 százalékos havi inflációval számolt, a szakértők 0,2 százalékossal. Az idei első nyolc hónapban 8,1 százalékos volt az infláció Oroszországban, ami mérséklődés az egy évvel korábbi 9,7 százalékhoz viszonyítva.
Oroszországban stagnált az infláció
Oroszországban stagnált az augusztusi fogyasztói infláció havi szinten, miután júliusban 0,6 százalékkal nőtt - közölte pénteken az orosz szövetségi statisztikai szolgálat.

Döntött a bíróság, kamatostul visszakapja a 10 milliárdot az Államkincstártól a főváros
Nagy Márton szerint Budapest félrevezette a bíróságot, hogy megkapja az azonnali jogvédelmet
Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Orbán a Parlamentben: Pontosan tudjuk, mi a helyzet ebben az országban
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Hadházyék ismét a szabadságért és a demokráciáért tüntetnek, megtelt a Ferenciek tere – ÉLŐ
Kovács Bálint: A Fidesznek már tényleg nincs tovább a magyar katonás propagandavideónál
A Hatvannégy Vármegye azt állítja, hogy kiderítette és lefoglalta a Pride útvonalát
1400 milliárd forint értékben bocsátott ki dollárkötvényt Magyarország, a dupláját fogjuk visszafizetni
Megszavazta a parlament Nagy Márton fantáziaköltségvetését
Brüsszel nem viccel: tényleg meg kell szabadulni az EU-nak az orosz olajtól és gáztól
Lángokban áll két olajszállító hajó a Hormuzi-szorosnál
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Izrael már ki is végezte az iráni fegyveres erők néhány napja kinevezett parancsnokát
A kedd reggeli iráni rakétatámadásnak öt könnyebb sérültje van Izraelben.