Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Magyarország államadóssága a GDP 80 százaléka körüli szinten van, ami kiugróan magas a közép-kelet-európai országokkal összehasonlítva – mondta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviseletének vezetője, hozzátéve, hogy kulcsfontosságú a fiskális fegyelem fenntartása, és amennyiben a megkezdett és tervezett fiskális reformokat végrehajtják az országban, a GDP-arányos adósság már 2011-ben csökkenésnek indulhat.
A képviseletvezető hangsúlyozta: a magyar kormány már számos jelentős lépést tett a nyugdíjrendszer, a szociális rendszer és a központi támogatások átalakítása területén, ezeket a reformlépéseket a szigorú kiadáskontrollal együtt folytatni kell.
Aláhúzta: Magyarország régiós társainál nem került sor költségvetési kiigazításra, a globális válság által tavaly ősszel érzékenyen érintett Magyarország elsősorban a sérülékenységét jelentősen növelő magas államadósság miatt volt kénytelen segítséget kérni a nemzetközi intézményektől (az IMF-től, az EU-tól, a Világbanktól).
Hozzátette, hogy az IMF (az uniós szakértőkkel szorosan együttműködve) rugalmas volt, ezért amikor Magyarország makrogazdasági kilátásai az idei év során romlottak a korábban várthoz képest, az államháztartási hiánycél kétszer is megváltozott. Fontos megemlíteni, hogy a kormány és az IMF megegyezése alapján a 2009-es deficitcél megnövelése középtávon gyümölcsöző strukturális intézkedésekkel párosult.
Elmondta: mint ahogy a legutóbbi (harmadik) felülvizsgálat során elért szakértői szintű megállapodás jelezte, az IMF-küldöttség pozitívan értékelte Magyarország gazdaságpolitikai teljesítményét. A kormány elkötelezett a 3,9 százalékos GDP-arányos deficitcél elérése érdekében. A 2010-es költségvetési tervezet a kormány által jóváhagyott mostani formájában hiteles stratégiát vázol fel az államháztartási folyamatok további javulásával és a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycél elérésével kapcsolatban, de felmerülnek makrogazdasági és végrehajtási kockázatok. A monetáris politika eddig megfelelő volt, és fontos előrehaladás történt a pénzügyi felügyelet megerősítése terén.
Kifejtette: a globális pénzpiacok jövőbeli alakulását övező bizonytalanságot is figyelembe véve, az IMF delegációja támogatja a magyar hatóságok azon kérését, hogy hat hónappal, 2010 október 5-ig meg lehessen hosszabbítani a készenléti hitel lejáratát. A megállapodás így le fogja fedni a választások és az új kormány hivatalba lépésének időszakát. A végső döntést az IMF igazgatótanácsa hozza meg szeptember végén.
Iryna Ivaschenko rámutatott: figyelembe véve az ország nemzetközi tartalékainak – részben a 991 millió összegű SDR-allokációnak (ami mintegy 1,09 milliárd euró) köszönhető – emelkedését, és az egymilliárdos eurókötvény-kibocsátást, az IMF támogatta a kormány azon kérését, hogy a felülvizsgálat befejezését követően 55 millió eurót hív le a hitelkeretből. A programban fennmaradó összeget négy egyenlő részletben lehet majd lehívni.
Iryna Ivaschenko elmondta: az IMF egyetért a magyar kormány előrejelzésével, ami a GDP alakulására ez évre 6,7 százalékos visszaesést, a jövő évre pedig 0,9 százalékos csökkenést prognosztizál. Kiemelte: fontos feladat, hogy a társadalom is megértse a konszolidációs program fontosságát, annak érdekében, hogy az eddig elért eredmények ne vesszenek el, és az ország tovább haladhasson a fiskális fenntarthatóság felé vezető úton. Ez szintén fontos lenne a jövőbeli növekedés szempontjából – emelte ki a képviseletvezető.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.