Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ukrajnának reformokra is szüksége van, mivel a hitelek önmagukban nem elegendőek a pénzügyi válságból történő kilábaláshoz - mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője.
Dominique Strauss-Kahn egy Jaltában tartott fórumon videóüzenetében úgy fogalmazott, a hitelek ahhoz elegendőek, hogy az azonnali gondokat oldják meg. A problémák gyökereire azonban országon belül kell megoldást találni. "Ukrajna sokat tett, de továbbra is vannak gondok" - tette hozzá.
Az IMF tavaly november elején 16,4 milliárd dolláros készenléti hitelkeretet hagyott jóvá Ukrajnának, amely ebből azóta mintegy 11 milliárd dollárt hívott le. Ukrajna ígéretet tett költségvetésének kiegyensúlyozására, a Naftogaz állami energiaipari cég és a bankszektor feltámasztására, azonban számos fogadalma nem teljesült. Árthat Ukrajna adósosztályzatának, ha megakad az IMF-hitel kiutalása az országnak.
Szeptember elején az ukrán államfő vezető gazdasági tanácsadója azt mondta, hogy Ukrajna idén már aligha jut újabb hitelrészlethez a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), mert gyakorlatilag egyetlen ehhez szükséges feltételt sem sikerült teljesíteni. A kijelentés alapján a Fitch Ratings egyik elemzője akkor azt mondta, hogy árthat Ukrajna adósosztályzatának, ha megakad az IMF-hitel kiutalása az országnak
Néhány hete az IMF jelentősen rontott az ukrán gazdaság idei visszaesésével kapcsolatos várakozásán. Az IMF most azzal számol, hogy az ukrán hazai össztermék (GDP) 14 százalékkal esik a nyár elején várt 8 százalékkal szemben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél.
A magyar és az ukrán külügyminiszter a közösségi médiában üzenget.