Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hat európai és japán ipari nagyvállalatot összesen 67,6 millió eurós bírsággal sújtott szerdán az Európai Bizottság, mert kartellt alakítottak annak érdekében, hogy magasabban tartsák az ipari transzformátorok árát.
A büntetés felét a svájci ABB cég kapta, amelyet egyszer már megbírságoltak hasonló vétségért. Most Brüsszel ezért az arányosnál nagyobb bírságot rótt ki - fejtette ki Neelie Kroes versenyügyi biztos szerdai sajtótájékoztatóján.
Az ABB fő partnere a Toshiba volt, amellyel arról állapodtak meg, hogy egymás fő piacán (azaz Európában és Japánban) nem versenyeznek. A japán céget 13,2 millió eurós büntetéssel sújtották.
Az együttműködésben szintén részt vevő francia Areva és Alstom összesen 16,5 millió, a japán Hitachi és Fuji cég pedig 2,4, illetve 1,7 millió eurós bírságot kapott.
A Siemens cég is érintett volt az évtized elején alakított kartellban, de a büntetését Brüsszel elengedte, mert segített leleplezni az uniós szabályok szerint nem megengedett együttműködést.
A kartell tevékenységével éveken át fogyasztókat és adófizetőket károsított meg az Európai Unióban – szögezte le Kroes a döntés indoklásakor.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is kerítenek a kíváncsiskodók elől.