Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Utoljára lehetett aranyra üzletet kötni pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) áruszekciójában, miután a BÉT egy héttel korábban a kontraktus megszüntetéséről döntött.
A döntésnek technikai és üzleti okai is voltak - mondta Mohai György, a BÉT vezérigazgatója. A kivezetés üzleti indoka az volt, hogy a termék "nem vált be". Amikor az arany kontraktust a tőzsde bevezette, az akkori piaci helyzetben úgy tűnt, hogy igény van erre a termékre, azonban nagyon gyorsan kiderült, hogy nincs - fejtette ki a tőzsde vezérigazgatója. Hozzátette, hogy certifikátokkal tökéletesen ki lehet váltani ennek a terméknek a kereskedését.
A certifikát olyan értékpapír, amelynek adásvételével mögöttes termékre, például indexre, olajra vagy akár aranyra is lehet kereskedni. A kivezetéshez hozzájárult az is, hogy a HUNGÁRIA közraktár működésében komoly zavarok keletkeztek, és ez volt az egyetlen cég, amely a fizikai teljesítésű aranynál az azonnali szállítási megbízást végrehajtotta volna.
A határidős arany kereskedése 2006. április 20-án indult a Budapesti Értéktőzsdén. A BÉT statisztikái szerint az aranyra a bevezetéskor született néhány üzlet, a következő években azonban egyáltalán nem kereskedtek vele, nyitott kötésállomány sincs erre a termékre. A kilo-arany elnevezésű kontraktus törlésének napja 2009. október 21.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.