Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Erősebb jüan része lehetne azoknak a reformoknak, amelyet Pekingnek a belső kereslet növelése és a világgazdasági egyenlőtlenségek csökkentése érdekében végre kellene hajtania – vélekedett hétfőn Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója egy pekingi nemzetközi pénzügyi konferencián.
A Reuters tudósítása szerint Dominique Strauss-Kahn úgy vélekedett, hogy a globális egyensúlytalanságért felelős országoknak különböző módon kellene hozzájárulniuk annak enyhítéséhez. Az IMF vezérigazgatója Kína esetében arról beszélt, hogy Peking reformcsomagjának részének kellene lennie az erősebb valuta, ezáltal ugyanis nőhetne a háztartások vásárlóereje és a befektetések átrendeződéséhez is megfelelő ösztönzőt biztosítana.
Strauss-Kahn megjegyezte, hogy kínai hatóságok ugyan már tettek lépéseket a belső fogyasztás élénkítésére, amelynek része az egészségügyi reform is, de ennél többre lenne szükség ahhoz, hogy a fogyasztásban biztosítani lehessen a hosszabb távú strukturális átalakulást. Ezek között említette a szociálpolitika kiterjesztését, a pénzügyi reformok végrehajtását és a vállalatirányítási reformok beindítása.
A nagy folyófizetési mérleg hiánnyal rendelkező országoknak – beleértve az USA-t is – nagyobb megtakarításra kell törekedniük és a fiskális konszolidációnak prioritást kell élveznie – emelte ki.
Bár úgy tűnik, hogy a világgazdaságban fordulat következett be, jelenleg az jelent nagy kockázatot, hogy a kormányok túl korán vonulnak ki a gazdaságösztönzésből – mutatott rá Strauss-Kahn. Miközben célszerű megtervezni az úgynevezett exitstratégiákat, a politikai döntéshozóknak mindaddig nem szabad teljesen visszavonulniuk, míg a gazdaság szilárd lábakon nem áll, vagyis különösen addig, míg a munkanélküliség nem csökken – tette hozzá.
Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója (középen) © MTI |
Az IMF vezérigazgatója megjegyezte: a jelenlegi nemzetközi monetáris rendszer a problémák ellenére meglehetősen jól működik, a dollár vezető tartalékvaluta szerepének változására pedig egyelőre nem számít.
Strauss-Kahn emellett azt is hozzátette, hogy az IMF-nek a jelenleginél jóval nagyobb forrásokra van szüksége ahhoz, hogy megfelelően elláthassa a világ végső hitelezőjének szerepét. A világ döntéshozóinak pedig több alternatívát kellene találnia a globális likviditás növeléséhez – tette hozzá.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.