Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A RosUkrEnergo a négyszeresére, 8,26 milliárd dollárra emelte az ukrán Naftogazzal szembeni követelését. A összeget annak a tulajdonát képező 11 milliárd köbméter földgáznak a fejében kéri, amelyet a Naftogaz a januárban megkötött új orosz-ukrán gázszállítási szerződés nyomán nem volt hajlandó kiadni föld alatti tárolóiból.
A Vedomosztyi című orosz üzleti napilapban hétfőn közölt hír szerint a RosUkrEnergo (RUE) - amely 50-50 százalékban az orosz Gazprom, illetve Dmitrij Firtas ukrán üzletember és partnere tulajdonában van, november 12-én adta be pontosított keresetét a stockholmi gazdasági bírósághoz, amely az ügyet január elején szándékozik tárgyalni.
A Gazprom Ukrajna - Viktor Juscsenko elnök kérésére - 2004 óta a RUE útján szállította a gázt Ukrajnának. A Svájcban bejegyzett RUE évente mintegy 60 milliárd köbméter gázt vásárolt a Gazpromtól, s ebből az orosz-ukrán határon valamivel több mint 50 milliárd köbmétert eladott a Naftogaznak, a fennmaradó mennyiséget pedig Magyarországra, Romániába és Lengyelországba szállította.
Az idén év elején lezajlott, az Európába irányuló orosz szállítások kiesésében kulmináló orosz-ukrán gázháborút lezáró új, tíz évre szóló szerződést ukrán részről Julija Timosenko ukrán kormányfő írta alá. Ő régen követelte a közvetítők kizárását az üzletből, s az új szerződésben a RosUkrEnergo nem is szerepel.
A Gazprom ennek megfelelően megszüntette a RUE-nak szóló szállításokat, de az ukrajnai föld alatti gáztárolókban maradt a RUE tulajdonát képező mintegy 11 milliárd köbméter gáz, amelynek értékét Firtas 4 milliárd dollárra becsülte. A Naftogaz a Gazprommal között különféle szerződések és megállapodások nyomán a sajátjának minősítette a 11 milliárd köbméter földgázt.
A RUE még januárban két keresettel fordult a stockholmi bírósághoz: 600 millió dollárt követelt a Naftogaztól a 2008-ban esedékes átutalások késése miatti bírságként - az ukrán állami cég ezt az adósságot nem ismeri el -, továbbá követelte a tranzitszerződés teljesítésének kikényszerítését, s ezen belül a tárolókban lévő földgáz kiadását.
Idén júniusban a RUE Naftogazzal szembeni követelése 2 milliárd dollárra nőtt. Az összeg újabb megemelését a lapnak a részleteket jól ismerő forrás azzal magyarázta, hogy a 11 milliárd köbméter gáz fejében a RUE 4,95 milliárd dollárt, visszatartásáért további 10 százalék bírságot követel, a fennmaradó összeget különböző 2008-as, illetve 2007-2008-as elmaradt, illetve késedelmes fizetések és szállítások és egy 2006-ban elmaradt átutalás miatti bírság teszi ki.
Az újabb keresetekről egyetlen érdekelt sem kívánt nyilatkozni, beleértve a stockholmi bíróság titkárát, de a Naftogaznál annyit elmondtak, hogy megkapták a keresetet és tanulmányozzák azt.
A Vedomosztyi szakértőket idézve azt írta: a RUE-nak van esélye rá, hogy megítéli neki a keresetben foglaltakat a stockholmi bíróság, hiszen jogosan állítja, hogy a Naftogaz nem veheti el egyoldalúan a föld alatti tárolókban lévő, a RUE tulajdonát képező földgázt, különösen pedig nem azon az áron, amelyet ő állapít meg.
A RUE-ról szóló írás kapcsán a Vedomosztyi keretes hírben számolt be Góczi István, a - korábban szintén Firtas tulajdonában lévő - Emfesz vezérigazgatójának átmeneti őrizetbe vételéről, s annak hátteréről.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?