Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az előző héten megszavazott 1 milliárd forinttal ellentétben jövőre 500 millió forint jut az M60-as autópálya tervezésére, az átcsoportosítással az M44-es, Kecskemétet Békéscsabával összekötő autópálya előkészítésére pedig 3 milliárd forint jut.
Az Országgyűlés hétfőn megszavazta azt a szocialista, a 2010-es költségvetéshez benyújtott zárószavazás előtti módosító indítványt, amely újrarendezte a múlt hétfői MSZP-s kiszavazást (akkor a pécsi, M60-as autópályához csoportosítottak át egymilliárdot, többek között úgy, hogy Gyurcsány Ferenc is a kormány javaslata ellen szavazott). A képviselők 222 igen, 152 nem szavazattal, és 5 tartózkodással döntöttek az autópálya-támogatásokról.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.