Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az olasz munkanélküliek akár egy évre is felfüggeszthetik a lakáshiteleik törlesztését. A program több mint százezer családot húzhat ki a bajból.
Fellélegezhetnek a lakáshitelek törlesztésével küszködő olasz munkanélküliek, miután a kormány és a bankszektor megállapodása révén akár egy évre is felfüggeszthetik a kölcsönök törlesztését a gazdasági válság miatt – írta Financial Times. Az olasz bankszövetség adatai szerint a mentőöv várhatóan több mint százezer családnak nyújt majd segítséget.
A magyarországi jelzáloghiteles munkanélküliek időben jobban járnak, hiszen két éven át tartó törlesztési könnyítést kérhetnek. E két év alatt azonban legalább 10 ezer forintot továbbra is törleszteniük kell. A tavaly decemberben módosított és 2010 végéig meghosszabbított hazai állami törlesztéscsökkentő programban azok vehetnek részt, akiknek a havi részlete eléri nettó jövedelme 60 százalékát, hitelösszege pedig nem haladja meg a 15 millió forintot.
Olaszországban a munkanélküliek száma a lassan magához térő gazdasági növekedés ellenére tovább emelkedik: 2009 végére 8,5 százalékra ugrott a munkanélküliségi ráta, amely viszont még mindig a 9,6 százalékos EU-s átlag alatt marad. (Az eurózónában 1998 óta nem volt ilyen magas az állástalanok aránya.) Bár Silvio Berlusconi miniszterelnök nyilatkozatai szerint a legrosszabbon már túl van a gazdaság, a múlt héten több óriáscég jelentett be nagy létszámú létszámcsökkentéseket, köztük a Fiat, az alumíniumgyártó Alcoa, és az ország legnagyobb védelmi beszállítójának számító Finmeccanica.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.