Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A válság hatásait nem csak a magyar borpiac érezte meg, hanem az amerikai is. A kaliforniai termelők nemcsak a piac szűkülésével kénytelenek szembenézni, hanem az áreséssel és a külföldi konkurenciával is.
A Financial Times londoni üzleti napilap beszámolója szerint a kaliforniai bortermelők elég komoly üzleti bajokkal birkóznak. A szállítások volumene 16 év után először esett vissza, lezárva ezzel az iparág valaha volt leghosszabb bővülési ciklusát. A mennyiségben mért eladások kevéssel mérséklődtek ugyan, de ez a kevés is elég tetemes mennyiség: 4 millió rekesz (48 millió palack). Így a kereskedelem tavaly összesen 236 millió rekeszt, azaz (2 832 millió palack) vett fel, ami 19 milliárd dolláros, durván 3800 milliárd forintos pénzügyi forgalmat takar. Ez mindössze 1,6 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbihoz képest, de a legrosszabb csak most jön. (Összehasonlításképpen: a Kaliforniában előállított bor mennyisége jó öt és félszer több a magyarnál.)
A FT által megszólaltatott borászok és kereskedők nagyon keseregnek. Arról beszélnek, hogy a válság miatt teljesen megváltoztak a fogyasztói szokások, s az emberek egyszerűen abbahagyták az ivást. Vic Motto, a borászati beruházások finanszírozására szakosodott befektetési bank, a Global Wine Partners vezérigazgatója szerint vannak termelők, akiknél 30 százalékkal is estek az eladások. Ez nemcsak a válság következménye volt, hanem ezzel egy időben jelentős eladatlan készletektől is meg kellett szabadulniuk a következő szüret miatt, s a fogyasztói szokások is átalakulóban vannak. (A 2009-es szüret 4 millió tonnánál is több szőlőt hozott Kaliforniában, ami az elmúlt tíz évben a tavalyi előtt csak egyszer esett meg.) A kiváló kaliforniai borok korábban magas áron keltek el. A válság miatt azonban az emberek lejjebb szállították az igényeiket, így a termelők nyakán maradtak a prémiumborokból felhalmozott készletek. Minél nagyobb arányban állított elő drága borokat egy termelő, annál rosszabbul járt. Ráadásul az olcsóbb kategóriában már nem a kaliforniai, hanem az ausztrál, chilei vagy argentin borokat kezdték el vásárolni a fogyasztók, ami újabb csapást jelent az amerikai bortermelőkre.
Jon Fredrikson borpiaci tanácsadó az FT-nek arról számolt be, hogy azok, akik eddig 50 dollárt is kiadtak egy palackért, most már csak 10 vagy 20 dollárt hajlandóak megspendírozni. Ebben a helyzetben a nagy kereskedelmi cégek és tömegtermelésre berendezkedett borászatok jártak jól, hiszen volt miből kielégíteni az úgynevezett szupermarket-minőség iránti keresletet. Azok a borászatok azonban, amelyek elsősorban a magasabb kvalitású butikminőséget termelték, kényszerű döntésekkel szembesülnek. A londoni lap által megkérdezett egyik borászat, a Capture tulajdonosai elmondták, hogy az a sauvignon blanc, amelynek palackjáért a válság előtt 75-100 dollárt is megadtak, most jó, ha 32 dollárért elmegy, s ennek alapján már nehezen mondható „butikbornak”. Szerintük a következő időszak átvészeléséhez három dolog kell: jó gyomor, mély zsebek és szenvedély. Esetükben ez valahogyan összefügg az agresszív közvetlen eladással, hiszen boraik 90 százalékát mostanában ezen a módon értékesítik.
A borászok egy része mindinkább ezt az utat választja, igyekszik jobb személyes viszonyt kialakítani a vásárlóival, s kevésbé bízik a közvetítőcégekben, amelyek erőteljesen függenek az érdekeit jól érvényesítő vendéglátóipartól. „Azok, akik a közvetlen kapcsolatokra alapozzák a kereskedelmüket, jobban is teljesítenek” – fejtette ki Vic Motto. Szerinte azok a tényezők, amelyek a kaliforniai boripart magasra emelték az elmúlt 25 évben, a válságtól függetlenül továbbra is hatnak. Lehet, hogy eltelik egy kis idő, mire a fogyasztók visszapártolnak a külföldi konkurenciától, de a demográfiai és kulturális tényezőkben bekövetkezett változások (jelesül, hogy a mostani népes fizetőképes korosztályok már jó borok fogyasztásán nőttek fel) erre garanciát adnak.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.