Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Mars élelmiszeripari konszern magyarországi érdekeltségei – a Mars Magyarország Értékesítő Bt., amely az édesség- és élelmiszeripari kereskedelemi tevékenységet végzi, valamint a Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft., amely a Csongrád megyei bokrosi telephelyén állateledelt gyárt – az idén is néhány százalékos árbevétel-növekedéssel kalkulálnak – mondta Mayer Zsolt, a Mars Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója.
A Mars két magyarországi vállalatának együttes árbevétele tavaly elérte az 59,2 milliárd forintot, míg 2008-ban 55,4 milliárd forint volt. Hozzátette, hogy az árbevétel döntő hányada az állateledel-gyártásból származik, amely mintegy 45 milliárd forint volt a 2008-as 41 milliárd forint után. Az állateledel gyártás bevételének mintegy 85 százalékát a kivitel adja. Mayer Zsolt úgy vélte: a belföldi piac csak szerényebb mértékben, mintegy 1-2 százalékkal növekedhet az idén, úgyhogy az árbevétel emelkedésének motorja továbbra is csak az export lehet, ahol a növekedés üteme elérheti az 5 százalékot. A Mars magyar érdekeltségének bokrosi vállalata több, mint 800 embernek ad munkát. Emellett a Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft. magyar beszállítóitól évente több mint 10 milliárd forint értékben vásárol.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.