Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Spanyolország csökkenti az állami alkalmazottak bérét, felfüggeszti a nyugdíjak inflációkövető emelését, valamint visszafogja a beruházásokat és a regionális kormányzatok finanszírozását − jelentette be Madridban Jose Luis Rodriguez Zapatero spanyol miniszterelnök.
Az intézkedések célja a költségvetési hiány megfékezése, ami egyes félelmek szerint a görögnél is nagyobb válsághoz vezethet. Zapatero a megszorító intézkedéseket alig néhány nappal azután jelentette be, hogy az EU és az IMF 1000 milliárd eurós alapot hozott létre a euróövezet gyengébb gazdaságainak megsegítésére és alig néhány órával azután, hogy Barack Obama amerikai szorgalmazta nála, hogy hajtson végre "határozott" gazdasági reformokat.
"Egyedülálló, különleges és rendkívüli erőfeszítést kell tennünk az államháztartási hiány csökkentése és annak érdekében, hogy gazdaságunk ismét talpra álljon" − jelentette ki a parlamentben a miniszterelnök. A közszolgálati béreket az idén 5 százalékkal csökkentik és jövőre is befagyasztják. A kormányfő szerint a kormány két év alatt 15 milliárd eurót fog megspórolni, ebből több mint 6 milliárdot az állami beruházások visszafogásával. Az intézkedések célja, hogy az idén a GDP 9,3 százalékára csökkenjen költségvetési hiány a 2009-es 11,2 százalékkal szemben. A tervek szerint 2011-ben 6, 2013-ban pedig már csak 3 százalék lesz a deficit.
A szakszervezetek elutasítják az intézkedéseket, pedig eddig jó kapcsolatokat ápoltak a szocialista kormánnyal, s eddig sikerült megakadályozniuk, hogy 65-ről 67 évre emeljék fel a nyugdíjkorhatárt. Az ellenzéki konzervatív párt népszerű vezetője, Mariano Rajoy szerint Zapatero hagyta annyira leromlani az államháztartást, hogy Spanyolországot már az EU-nak kell cselekvésre sürgetni, s hogy az országot Brüsszel protektorátusává züllesztette.
"Ezek az intézkedések megerősítik mindazokat (a lépéseket) ... amelyeket a hétvégén Brüsszelben meghoztak, és megfelelnek a piaci várakozásoknak, bár nem sokan gondolták, hogy a miniszterelnök meglépi azokat" − nyilatkozott Nicolas Lopez, az M&G Valores ügynökség madridi képviselője. Más szakértők azonban arra figyelmeztettek, hogy a bejelentett kemény intézkedések sem lesznek elegendők a spanyol gazdaság stabilizálásához, ahol az állami szektorra hatalmas nyomás nehezedik vállalatoknak és a háztartásoknak az ingatlanpiac szárnyalása idején felhalmozott adósságai miatt. Közgazdászok kételkednek abban, hogy a mérsékelten versenyképes spanyol gazdaság képes lesz elérni egy olyan növekedési ütemet, amely alátámasztaná a kormányzatnak a hiány csökkentésével kapcsolatos elképzeléseit.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
Épp a minap szabadult el a platform chatbotja, amely antiszemita bejegyzéseket kezdett közzétenni, de az NBC News úgy tudja, Linda Yaccarino távozása már több mint egy hete napirenden volt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.