Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csökkenhet az áram ára - írta szerdai számában a Magyar Nemzet és a Világgazdaság, amely szerint érdemi csökkenésre azonban nem lehet számítani.
A Magyar Nemzet szerint érezhető mértékben csökkenhet az áram ára júliustól a háztartások számára. Az árcsökkenést megelőzően az új kormány az energiatarifák felülvizsgálatát kérte az iparági szereplőktől. A lap szakértőkre hivatkozva azt írta, hogy számos ponton van tartalék az árképzési rendszerben.
A Világgazdaság azt írta, hogy piaci és szabályozási okokból is az lenne várható, hogy a második félévben, illetve 2011-ben esni fog a villamos energia végfelhasználói ára. A lap szerint érdemi csökkenésre mégsem lehet számítani. Az árakat lefelé nyomja, hogy a válság miatt esett az áramigény, a kereskedők egymásnak alákínálnak, igyekeznek minél jobban kihasználni a piacnyitás kínálta lehetőségeket. Közvetve árcsökkentő hatású lehet a cseh PXE áramtőzsde magyarországi internetes platformjának a működése és július 1-jétől a magyar HUPX áramtőzsde beindulása is. A versenypiaci felhasználók tavaly valóban élvezhettek is valamennyit az árampiaci pangásból, az egyetemes szolgáltatásban lévők viszont nem. Ugyanakkor 2010 első negyedében már kissé nőtt a hazai áramfelhasználás, vagyis az árak emelkedhetnek, a felhasználók nagy része pedig anélkül búcsúzhat el az alacsony áraktól, hogy nem is találkozott velük.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
A nagyothalló férfi mozdulatát félreérthette a gyilkosa.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.