Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Szerdára gyengült a kínai jüan a dollárral szemben, azt követően, hogy előző nap nyitás után ötéves csúcsra erősödött; a kínai kormány közben bejelentette, hogy 406 termék esetében megszünteti az exporttámogatást.
A jüan gyengülése annak bizonyítéka, hogy a kínai valuta árfolyamreformjának hétvégén bejelentett új szakaszában a "rugalmasság" kétirányú mozgásnak nyújt teret. Erre kínai szakértők már korábban felhívták a figyelmet. Szerdán nyitáskor a jüan középárfolyamon 6,8102-re esett vissza a dollárral szemben, miközben kedden reggel azonnali árfolyamának 0,45 százalékos erősödése következtében egy dollár 6,7900 jüant ért. A nap végére az árfolyam 6,8136 jüan/dollár volt.
Pekingben az államtanács jóváhagyása után a pénzügyi tárca közleményben tudatta, hogy 406 termék esetében július 15-től visszavonja az exportadó-visszatértést. Az intézkedés egyebek mellett acél és egyes fémtermékekre, műtrágyákra, különböző műanyag, gumi és üveg árukra vonatkozik. Sajtóértesülések szerint a döntés sok érintett ágazati szereplőből csalódást váltott ki, mivel, bár lehetett számítani rá, a jüanerősödés előtti "szabad út" megadásával az amúgy is nehezebb helyzetbe kerülő külföldre termelő vállalatok abban reménykedtek, hogy a lépésre most nem kerül sor.
A magyarázat szerint a kormányzat célja az energiaigényes termékek exportösztönzésének megszüntetése, az ipari szerkezet átalakítása és a környezetszennyezés visszafogása.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.