Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Sony Music Magyarország többségi, 51 százalékos tulajdonrészt vásárolt a koncert- és kiállításszervezéssel foglalkozó ShowTime csoportban − jelentette be nemrég Kevin Lawrie, a Sony európai és afrikai régiókért felelős elnöke.
A legnagyobb magyar tulajdonban levő eseményszervező cégnek számító ShowTime bonyolítja le az olyan nemzetközi szupersztárok koncertjeit Magyarországon, mint például a Rolling Stones, Bon Jovi, Britney Spears és Sting. Így a Sony Music a koncertszervező cégen keresztül az akvizíció révén közvetlenül tudja népszerűsíteni frissen megjelent albumait és egyéb termékeit, művészei turnéihoz és koncertjeihez kapcsolva.
Az 1995-ben alapított ShowTime Budapest Kft. 2008-ban 1,33 milliárd, 2009-ben 1,43 milliárd forint árbevételt ért el. A cég nyereségéről, illetve a Sony Music által fizetett vételárról nem nyilatkoztak az érintettek. A megállapodás értelmében a ShowTime a jelenlegi formában működik tovább.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Hat kültéri medencét és az Ellipsumot is megnyitják a szezonra.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.