Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az IMF-nek is figyelnie kell a valóságra a Magyarországgal folytatott tárgyalásokon − mondta Kósa Lajos szerdán egy televíziós műsorban.
"Magyarország az egyik legnehezebb helyzetben lévő uniós tagállam, eközben nekünk írnák elő a legkisebb költségvetési hiányt, ezt lehet csinálni..., de hát nem fog menni; az IMF-nek is figyelni kell, hogy a realitásoktól ne szakadjon el" − fogalmazott a Fidesz ügyvezető alelnöke a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában. Kósa kifejtette, hogy érti a Nemzetközi Valutaalap álláspontját, az IMF sem akar puhának látszani, nem mondhatja azt, hogy rendben van a 200 milliárd forintos bankadó.
A politikus úgy vélte, a konfliktust meg kell vívni és kompromisszumra kell jutni. Hangsúlyozta: nem hiszi, hogy az IMF győzne száz százalékban, vagy a magyar kormány. Senkinek nem érdeke, hogy egyetlen EU-s ország is tartósan instabillá váljon. Magyarország ezt mindenképpen el szeretné kerülni, s a kormány minden áron szeretné tartani azokat a hiányszámokat, költségvetési sarokszámokat, amelyeket "nem mi találtunk ki".
A kellemetlen nemzetközi sajtóvisszhangra reagálva elmondta, a külföldi partnereknek szokatlan az a magatartás, hogy nem az ő kegyeiket keresi egy kormányzat, hanem a választópolgárok érdekeit próbálja képviselni. Közölte: "bennünket a magyar választópolgárok választanak, nem Wall Street Journal". Kósa szerint elmagyarázzák a befektetőknek, a külföldi sajtónak, a banktulajdonosoknak is: nem tartható fenn az a helyzet, hogy amikor az előző kormány hibájából tönkremegy a magyar gazdaság és a költségvetés a végveszély szélére jut, akkor a megszorítások csak a kispénzű embereket érinthetik, az EU-ban a legmagasabb fajlagos nyereséggel dolgozó itteni bankok pedig szemmel láthatóan kivonulnak a magyar gazdaság finanszírozásból. A politikus szerint szolidaritásra kell kérni a külföldi partnereket is.
Kósa Lajos hangsúlyozta azt is, hogy miközben az ország fegyelmezetten teljesíti fizetési kötelezettségeit, busásan, kamatokkal megfizeti az adósságát, eközben nem lehet kizárólag a magyar átlagembereken elverni a port, ez nem fog menni. A problémát a Fidesz ügyvezető alelnöke részben abban látja, hogy a helyzet szokatlan, nehezen emésztik meg külföldön, hiszen ha egy pici országban meg lehet ezt csinálni − be lehet vezetni a bankadót −, akkor mi lesz a többiekkel.
Egy csónakban evezünk – üzente a külföldi befektetőknek és a bankoknak Kósa. Ha jó volt Magyarország, amikor busásan jövedelmezett a befektetés, olcsón lehetett állami vagyont venni, nagy szeletet lehetett kiharapni a pénzügyi piacból, akkor nem kell meglepődni, hogy "amikor rosszul megy a dolgunk, tőlük is szolidaritást kérünk".
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.