Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A jelenlegi folyamatok alapján 2012-re az internetes vásárlók fele már nő lesz Magyarországon – állapította meg a GKIeNet legfrissebb jelentésében.
A Jelentés az internetgazdaságról című kutatásból – amely a T-Mobile támogatásával készült – kiderül, hogy az elmúlt egy évben az interneten vásárlók száma megközelítette az 1,1 millió főt Magyarországon.
Az internetes vásárlás "hőskorában", az 1990-es évek végén még jellemzően a férfiakat érdeklő termékeket és szolgáltatásokat árusítottak. Ennek megfelelően az első online áruházak kategóriarendszerei is a férfiak logikáját tükrözték: tematikusak, megjelenítésükben is hierarchikusak lettek, a megjelenített képek pedig kizárólag a termékek bemutatására szolgáltak, nem érzelmek kiváltására.
Az internetes vásárlások világa azonban nagyot változott, és a változás Magyarországot sem kerülte el. 2010 első negyedévének végén a 14-74 év közötti magyar lakosságból 3,6 millió fő, a teljes népesség 42 százaléka töltött internetezéssel havonta legalább 1 órát, az ezt megelőző egy évben pedig megközelítőleg 1,1 millió fő vásárolt is valamilyen terméket vagy szolgáltatást interneten keresztül.
A bevásárlásokat, vagyis a háztartásokba a napi fogyasztási cikkek beszerzését többségében a hölgyek végzik. Interneten viszont a kezdetekben leginkább tartós fogyasztási cikkekkel kezdtek el kereskedni azok magasabb értéke, illetve a férfiak nagyobb arányú internetes jelenléte miatt. A magyar lakosság körében a férfi online vásárlók aránya mindig is magasabb volt, azonban a teljes lakosságon belül arányuk kevesebb.
A kutatás szerint az élelmiszerek, vegyi áruk, ruhák és játékok online értékesítése viszont fokozatosan hozza meg a hölgyek kedvét is az internetes vásárlás iránt. Mindez azt is eredményezi, hogy 2012-re várhatóan az internetes vásárlók fele már nő lesz, megtörve ezzel a férfiak dominanciáját.
Az online boltok megjelenése is ennek a trendnek megfelelően változik: a leegyszerűsített kategóriarendszerek helyett egyre több kereskedő helyezi előtérbe a meleg színvilággal fényképezett, érzelmeket kiváltó termékbemutatókat, amelyeken már nem is az árak szerepelnek kiemelt helyeken, hanem a százalékban kifejezett kedvezmény mértéke, a hölgyek igényeinek megfelelően. Az online áruházak női vásárlók felé fordulása így látványos változást eredményez mind a megjelenésben, mind a jellemző fogyasztói kosár összetételében.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.