Az eurót délután négy órakor 283,78 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 284,40 forint után. A hét végén és hétfőre virradóra az euró jegyzése 283 forint körüli szinten mozgott. A forint kilátásaival kapcsolatos elemzői vélekedések továbbra is alapvetően a nemzetközi befektetői hangulat alakulásához kötik a forint árfolyamának mozgását, és hozzáteszik, hogy a piac változatlanul szoros figyelemmel követi Magyarország és az IMF viszonyának fejleményeit. Az árfolyamot 282 és 284 forintos euró jegyzés között várják alakulni az elkövetkező napokban. A dollárt 223,47 forinton jegyezték hétfőn délután négy órakor, az eurót pedig 1,2705 dolláron. Péntek délután a jegyzés 224,01 forint, illetve 1,2697 dollár volt. A svájci frank jegyzése 218,02 forint 218,05 forint után, száz japán jen pedig 263,64 a pénteki 263,25 forint után.
Pénteki délutáni árfolyama közelében a forint
A forint nap közben enyhén gyengülő tendenciát követett hétfőn, de délután még kissé erősebben állt péntek délutáni szintjénél.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
A csúsztatás iskolapéldája Zugló szerint Karácsony parkolási matekja
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.