Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A szerdai zuhanás után csütörtök délelőtt magas forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe.
A szerdai zuhanás korrekciójával indult a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 0,6 százalék körüli pluszban kezdett, majd egy rövid időre járt ugyan a tegnapi záróérték alatt is, negyed 12 magasságára azonban 22 500 pontig kapaszkodott, ami már 1,2 százalékos erősödést jelent. Szerdán az index 4,7 százalékkal értékelődött le, aminél nagyobb mértékű zuhanást utoljára bő fél éve láthattunk.
A vezető részvények mindegyike felfelé vette az irányt. A legjobban a Mol és a Richter teljesít: mind az olajipari, mind a gyógyszerpapír 1,4 százalékos plusznál jár, előbbi 19 975, utóbbi 45 305 forintnál. Az OTP jelenleg 5555 forinton forog, ami 1 százalékkal magasabb a tegnapi végső árnál, míg a Magyar Telekomot negyed 12-kor 588 forinton jegyezték, szintén 1 százalékos pluszban.
A forgalom az előző napihoz hasonlóan ma is igen magas. A kereskedés első bő két órájában 12,7 milliárd forint értékben adtak-vettek papírokat a BÉT-en. A legkeresettebb ezúttal is az OTP, 7,35 milliárddal, de a 3 milliárdot közelíti a Mol, és 1,5 milliárd felett jár a Richter is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.