Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Gyengüléssel kezdte a pénteki napot a forint, majd hamar erősödő pályára állt. Az euróval fél 12-kor 275,80 forinton kereskedtek a bankközi devizapiacon.
A fordulat a nemzetközi befektetői hangulatban tapasztalt hirtelen változásnak volt betudható. A befektetők ugyanis reggel megijedtek az ázsiai tőzsdék zuhanásától, később azonban bizakodóvá váltak az ír adósságválsággal kapcsolatban. A dollárt kevéssel dél előtt 201, a svájci frankot 206,30 forinton jegyezték. Az EUR/USD kurzus 1,3740-en állt.
Mit mondanak a Commerzbank szakemberei?
Egyértelmű kockázatkerülés jellemezte a csütörtöki kereskedési napot, ami jól látszott a forint több mint egy százalékot gyengülő árfolyamában, az emelkedő állampapír-hozamokban, a 300-as szintet átlépő magyar CDS-felárban, és a csökkenést mutató tőzsdeindexekben.
Továbbra is napirenden van a PIIGS országok adóssághelyzete, és ezt tetézi a folyamatos bizonytalanság a hazai középtávú államháztartási hiány alakulásával kapcsolatban. A miniszterelnök beszédében újabb igényét fejezte ki 2012 utáni extraadók beszedésére, anélkül, hogy előzetesen tárgyalt volna (a konkrétumok fixálása előtt azért lesznek egyeztetések) az érintett szektorok képviselőivel. Ez erősen alááshatja az amúgy sem szilárd bizalmat irántunk, a ködös kommunikáció könnyen eltántoríthatja a beruházókat, befektetőket.
Bár a pénteken publikált harmadik negyedéves GDP sokkal jobb lett a vártnál (1,6 százalék az 1,2 százalékkal szemben), egyelőre ez sem volt képes a gyengülő trendet megállítani. Egy fecske nem csinál nyarat, ha már a november közepi tavaszban 15-20 fokokat mérünk. De legalább van minek örülni így hétvége előtt!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Lecserélte a tavalyi fővárosi helyszínt.