Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett novemberben a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe.
Azt követően, hogy az elmúlt hónapokban rendre negatív meglepetést okozott, ezúttal a vártnál jobban alakult a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe. A pénteken nyilvánosságra hozott jelentés szerint a mutató novemberben 69,3 ponton állt, ami 1,6 pontos növekedést jelent a felülvizsgált októberi adathoz képest, s a Bloomberg 66 elemző véleménye alapján összeállított konszenzusánál is 0,3 ponttal magasabb (a hírügynökség által megkérdezett szakértők becslései 66 és 75 között szóródtak). Ennél magasabban utoljára júniusban járt az index, aminek átlagos értéke a recessziót megelőző öt évben 88,9 pont volt.
Szakértők szerint az amerikai fogyasztók bizalma elsősorban a kedvező munakerőpiaci híreknek, illetve a november 2. választásokat megelőző kampány kifutásának köszönhetően javult. A Michigan Confidence index az elmúlt hónapokban rendre együtt mozog a munkahelyek számának alakulásáról szóló adatokkal.
A befektetők pozitívan reagáltak a hírekre. Az amerikai indexek masszív mínuszban nyitottak, az adat nyilvánosságra kerülését követően azonban emelkedni kezdtek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Szerinte Moszkva sem tudja megmondani, mikor indul újra a szállítás.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”