Ennek oka a korábban viszonylag könnyen elérhető banki finanszírozás dominanciája, a vállalti kultúra és a menedzsment felkészültségének hiányosságában, valamint a rövidtávú szemléletben kereshető. A közeljövőben azonban eltolódás várható a vállalatok finanszírozási politikájában: a bankok szigorúbb hitelezési politikája szükségessé teszi más források bevonását, ezáltal felértékelődhet a tőzsdei tőkebevonások szerepe. A közelmúlt sikeres tőzsdei bevezetései és forrásgyűjtései (mind részvény, mind kötvény kibocsátás formájában) is azt igazolják, hogy a nyilvános forrásbevonás valós finanszírozási lehetőség az arra alkalmas cégek számára. A nyilvános forrásbevonáshoz és a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT-en) való megjelenéshez azonban sok más mellett elengedhetetlen egy jó „vállalati story”, egy meggyőző stratégia.

Egy cég finanszírozása alapvetően két fő formában valósulhat meg: kölcsön felvételével vagy tőkefinanszírozás formájában, új tulajdonostárs(ak) bevonásával. A magyar vállalatok hagyományosan banki finanszírozásra támaszkodnak. A globális pénzügyi válság miatt azonban beszűkültek a banki finanszírozási lehetőségek, a hitelek nehezebb hozzáférhetősége miatt így várhatóan intenzívebbé válnak az egyéb forrásbevonási eszközök.

A kölcsönfinanszírozást kiváltandó egy cég bevonhat stratégiai vagy pénzügyi befektetőt, illetve amennyiben a cég arra alkalmas, akkor a nyilvános részvénykibocsátást és a tőzsdére menetelt is mérlegelheti.

„Szektortól függetlenül minden olyan vállalatnak érdemes megfontolni a tőzsdei megjelenést, amely elért üzleti eredményei, stratégiája és vezetői révén képes bizalmat ébreszteni a megcélzott befektetői körben, legyen az intézményi befektetői, vagy a kisbefektetői kör” – hangsúlyozta Molnár Gábor, a DLA Piper nemzetközi jogi iroda budapesti társasági jogi csoportját vezető partnere. „A tőkebevonáson túl a nyilvános kibocsátás és tőzsdei jelenlét egyik legfontosabb hozadéka, hogy a kibocsátásra való felkészülés során a vezetőség alaposabban megismerheti saját cégét, a nyilvános tőkepiacra lépéstől kezdődően pedig folyamatos visszajelzést kap a társaság stratégiájának, eredményének piaci megítéléséről.”

A globális pénzügyi válsággal együtt járó bizonytalanság miatt a 2009-es év nem kedvezett a tőzsdei kibocsátásoknak. Jóllehet, a világgazdaság kilátásai ma sem egyértelműek, a nyilvános tőzsdei kibocsátások révén történő tőkegyűjtés az idén egyértelműen sokkal nagyobb volumenű, mint a tavaly.

A tőzsdére lépés alapvetően olyan cégek számára mérlegelendő, amelyeknek van pénzügyileg elemezhető múltjuk, kialakult bevételtermelő képességük, világos stratégiájuk és elértek egy bizonyos vállalati méretet. A társaságok korai életszakaszában inkább a stratégiai, illetve kockázati tőke befektetőknek juthat nagyobb szerep, mivel ők jobban tudják kezelni a fiatalabb társaságokkal szükségszerűen együtt járó nagyobb kockázatokat, illetve viszonylag kisebb méretű cégek is felkelthetik az érdeklődésüket.

A nyilvános tőkepiacra való kilépéshez elengedhetetlen egy jó „vállalati koncepció”, valamint egy „arc”, amivel azonosítani lehet a társaságot. Szükséges, hogy a cég legyen felkészülve a szabályozási előírásokra és az ezzel járó transzparenciára, ami az eddigiekhez képest fokozott publicitásnak és állandó nyilvánosságnak teszi ki. Fontos, hogy a befektetőkkel folyamatos legyen a pozitív kapcsolattartás és nem utolsósorban egy megfelelő piaci közegre is szükség van.

„A tőzsdei jelenlét növelheti a cég ismertségét, a felé irányuló bizalmat, továbbá mind a tőke-, mind a hitelfinanszírozás területén szélesíti lehetőségeit. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a nyilvános tőkepiacról történő finanszírozás nem minden cég számára jelenthet reális tőkebevonási lehetőséget, a tőzsdei jelenlét bizonyos költségekkel és terhekkel is jár. Minden cég esetében külön elemzést kíván, hogy a tőkepiaci finanszírozás valódi lehetőség-e számára” – mondta Nemescsói András, a DLA Piper nemzetközi jogi iroda budapesti szabályzási csoportját vezető partnere.

Nyilvános kibocsátáskor két, jól elhatárolható befektetői kört különböztethetünk meg; a kis- és a nagybefektetői, azaz intézményi befektetői kört. A nagybefektetők lehetnek befektetési alapok, nyugdíjpénztárak, bankok vagy biztosítótársaságok, amelyek nagy pénzösszegek fölött rendelkeznek, és professzionálisan hoznak befektetési és eladási döntéseket. A kisbefektetőktől történő tőkebevonás a közelmúltban nem volt meghatározó tényező Magyarországon, jelentős lakossági kibocsátások hiányában azt sem lehetetett tudni, hogy mekkora nagyságrendű tőke vonható be a lakosságtól. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. nyilvános részvénykibocsátása, amely során a biztosító megközelítőleg 10 milliárd forint friss tőkét vont be a kisbefektetőktől azt mutatja, hogy a lakossági megtakarítások egy része is mobilizálható a hazai feltörekvő társaságok fejlődésének finanszírozásához.