Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A szocialisták úgy vélik, a Jobbik és az LMP háttéralkut kötött a Fidesszel, ezért szavazott meg a kormánytöbbség több olyan költségvetési módosító indítványt, amelyet a két ellenzéki párt nyújtott be.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a történtek "azt látszanak bizonyítani, hogy őfelsége ellenzékei mégis kedvesek őfelsége számára".
A szóvivő véleménye szerint ezzel az LMP és a Jobbik hitelessége megkérdőjeleződik, és az igazi ellensúly az MSZP maradt.
Úgy fogalmazott: az MSZP sajnálattal vette tudomásul, hogy a kormánytöbbség ugyanakkor nem szavazta meg azokat a szocialista költségvetési módosító indítványokat, amelyeket eredetileg még a Fidesz nyújtott be tavaly, illetve 2008-ban ellenzéki pártként. Példaként egyebek mellett munkahelyteremtésről és útépítésről szóló javaslatokat említett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.