Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Szlovákiai leánycégénél, a Slovak Telekomnál történt állítólagos versenyjogsértések miatt, vizsgálatot indított a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Deutsche Telekom (DT) ellen az Európai Bizottság.
A Slovak Telekom elleni vizsgálat már tavaly óta folyik, de a szálak mostanra egészen a DT bonni központjáig vezettek. A vizsgálat kiterjesztése a Deutsche Telekomra azt célozza, hogy megállapítsák, a német cég érintett-e a gyanított egy vagy több versenyjogsértésben, illetve ezekért felelőssé tehető-e.
Az állítólagos visszaélések főként a szlovákiai szélessávú internet-hozzáféréssel kapcsolatosak. A legnagyobb európai távközlési vállalat a Magyar Telekom legnagyobb részvényese. A német társaság tizennégy éve ruház be Magyarországon, az invesztíciók összege az utóbbi négy évben elérte az 1,2 milliárd eurót.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.