Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Három év alatt legfeljebb 20 millió eurót, jelenlegi árfolyamon 5,51 milliárd forintot fektet a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-be a GEM Global Yield Fund Limited és a GEM Management Ltd. - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító a BÉT honlapján pénteken.
A svájci befektető vállalja, hogy 4 millió darab CIG részvényt jegyez le, az erről szóló megállapodást 2010. december 14-én írták alá. A szerződések hatálybalépésének feltétele az, hogy a CIG közgyűlése adjon felhatalmazást az igazgatóságnak az eljárás lefolytatására, valamint megszülessen a megállapodás az elszámolással megbízandó bankokkal. Ezeket a feltételeket 2011. május 31-ig kell teljesíteni - olvasható a közleményben.
A legfeljebb 20 millió euró tőkebefektetés pontos időpontjait a CIG határozza meg. Az ennek fejében kibocsátott új részvények kibocsátási árát a GEM-nek jelzett időponttól kezdődő 15 egymást követő tőzsdenap forgalommal súlyozott átlagára alapján határozzák meg. A kibocsátási ár az átlag 90 százaléka, de a CIG megjelölheti azt a legalacsonyabb értéket, amely alatt nem kíván részvényeket kibocsátani.
A megkötött szerződések szabályozzák a fenti módszertől való esetleges eltérés eseteit is, amelyek egyik célja a szélsőséges ármozgások hatásainak kiküszöbölése - fűzte hozzá magyarázatként a CIG a közleményben. A kibocsátandó részvények mennyiségét úgy határozták meg, hogy a GEM-nek a tőkebevonásról szóló értesítés megküldése előtti 15 nap átlagos napi forgalmának maximum 500 százaléka lehet. A GEM jogosult ennek a mennyiségnek minimum 85 százalékát, maximum 115 százalékát elfogadni.
A GEM a fenti tőkebefektetésen felül - egyoldalú döntés alapján - négy éven belül jogosult négymillió darab CIG részvény jegyzésére. A jegyzés pontos időpontját a GEM határozza meg. Ezeknek a részvényeknek a kibocsátási árfolyama 1595 forint, feltéve, hogy a részvények BÉT-re történő bevezetését követő 24. (huszonnegyedik) hónapban a részvények forgalommal súlyozott átlagára eléri az 1501 forintot.
Amennyiben ez alatt az összeg alatt marad az árfolyam, akkor a részvények BÉT-re történő bevezetését követő két év elteltéig le nem jegyzett részvények kibocsátási ára 938 forint plusz a 24. hónap forgalommal súlyozott átlagára és a 938 forint különbözetének 50 százaléka. A CIG részvényei a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában forognak. A papír a hétfői kereskedést közel 73 millió forintos forgalomban 758 forinton, a péntekinél 23 forinttal drágábban zárta. A múlt évben tőzsdére vezetett CIG Pannónia részvényeinek eddigi legmagasabb árfolyama 923 forint, a legalacsonyabb 599 forint volt.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
Épp a minap szabadult el a platform chatbotja, amely antiszemita bejegyzéseket kezdett közzétenni, de az NBC News úgy tudja, Linda Yaccarino távozása már több mint egy hete napirenden volt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.