„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Veszteséges volt a tavalyi utolsó negyedévben a Ryanair, a legnagyobb európai diszkont légitársaság.
A írországi központú cég hétfőn megjelent adatai szerint az üzleti év decemberrel véget ért harmadik negyedévében 10 millió euró volt az adózás utáni veszteség, ami kevesebb az egy évvel korábbi 11 millió eurónál és az elemzői előrejelzések 13,4 milliós átlagánál is. A veszteséget a sztrájkoknak és a decemberi hókáosznak tulajdonítja a társaság, amely szerint az üzleti év egészét tekintve tartható a megcélzott 380-400 millió euró közti nyereség.
A munkabeszüntetések és a rossz időjárás miatt tavaly az utolsó negyedévben több mint 3 ezer járatot kellett törölni, az utasok száma ennek ellenére nőtt, az egy évvel korábbihoz képest 6 százalékkal 17 millióra, a repülőjegyek átlagára pedig 15 százalékkal 34 euróra emelkedett. A hazai, írországi piac gyengeségét is sikerült ellensúlyozni, a cég főként Spanyolországban és Olaszországban nyert teret. Mindennek hatására a bevétel 22 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 746 millió euró volt 2010 utolsó három hónapjában.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.