Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Tunéziának eddig 5-8 milliárd dollár kárt okozott a felkelés - mondta hétfőn a Financial Times című lapnak az ország ideiglenes miniszterelnöke.
Mohammed Gannúsi szerint az idő előrehaladtával a károk egyre nagyobbak lesznek, mert a zavargások során gyárakat gyújtottak fel, dolgozókat bocsátottak el, akadozik az export és nem jönnek a turisták.
A Nemzetközi Valutaalap becslése szerint a tunéziai GDP tavaly megközelítette a 44 milliárd dollárt. Január végén a Fitch Ratings jelentősen rontott Tunézia idei évre várható gazdaságnövekedési kilátásán, Egyiptom esetében viszont úgy vélte, még túl korai lenne változtatni. A hitelminősítő a tunéziai "jázminos forradalom" hatásaként most úgy véli, hogy az ország bruttó hazai terméke (GDP) csupán két százalékkal nő az idén az eddig várt öt százalékos bővülés helyett. A Fitch szerint az elmúlt napok eseményeinek hatására Tunéziában akár harmadával is csökkenhetnek a közvetlen külföldi beruházások.
Tunéziában is napirenden vannak a zavargások, legutóbb vasárnap is halálos áldozattal járó tüntetés volt az észak-afrikai arab országban. A tüntetők a miniszterelnök távozását követelik. Bár Tunéziában január végén átalakították az ideiglenes kormányt, amelyből távoztak a hatalomból elűzött Zin el-Abidin ben Ali elnök pártjának tagjai, az átmeneti kabinet feje, Mohamed Gannúsi - Ben Ali utolsó miniszterelnöke - azonban megőrizte tisztségét.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.