Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A térségben az utóbbi évek legkisebb termését szüretelték az ősszel.
A termés háromnegyedét adó vörösből harmad-, a fehér szőlőből negyedannyi termett, mint a korábbi években. A térség legjellegzetesebb borát adó kékfrankos szőlőből körülbelül 30-35 ezer mázsányit szüreteltek, ami az utóbbi évek átlagának a felénél is kevesebb. A jóval szerényebb mennyiség oka javarészt a megszokottnál hűvösebb, nedvesebb időjárás volt, de gondot okozott az is, hogy megjelent a korábban itt alig károsító peronoszpóra - sorolta a problémákat Taschner István hegybíró.
Szavai szerint az átlag 17-18 mustfokos termés minősége jó, a borvidék decemberi versenyén a fehérborok már "szinte készek" voltak, a vörösökben még érezhető volt némi nyerseség. Noha a helyzet akár 30 százalékos áremelkedést is indokolna, határt szab ennek a jó minőségű, ám a magyar ízlésnek kicsit vékony, könnyű olasz asztali borok beáramlása, így várhatóan csak 8-10 százalékkal drágábban tudják eladni a tavalyi szüret eredményét a gazdák - jegyezte meg a hegybíró.
Így viszont, tette hozzá, biztosan veszteségesek lesznek a korábbi években épp hogy nullszaldóval záró gazdaságok, ami sokakat arra ösztönözhet, hogy hagyjanak fel szőlőjük megművelésével. Az 1750 hektáros borvidék területének tizede már így is megműveletlen - jegyezte meg Taschner István. Nagy József, a Hegyközségi Tanács titkára ezt azzal toldotta meg: már érzékelik, hogy elsősorban a hobbiból, vagy más foglalkozás mellett borászkodók állnak le a termeléssel.
Mindketten rámutattak: hátrányt okoz a versenyben, hogy a soproni borvidék gazdaságai átlagban sokkal kisebb méretűek a többiekénél, így nehezebben, vagy egyáltalán nem jutnak be a szupermarketekbe. Ott ugyanis el is fogyna egy-egy gazdaság teljes felhozatala, mire "bemarketingeli" az üzletlánc.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.