A szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján az elnök elmondta, hogy a szerződésszám kevésbé, de az új kihelyezések összege még csökken. A lízingcégek tavalyi új kihelyezése 300 milliárd forint volt, 35 százalékkal alacsonyabb mint a megelőző évben, de Dunavölgyi Mária szerint az idén már megindulhat a bővülés, amelynek üteme azonban nagyban függ a kormány reformcsomagjától.
A szövetség az idén a lízing gazdaságélénkítő szerepének erősítését célozta meg a lakossági és vállalati finanszírozás területén is. Fontos feladatnak nevezte ezen túl az elnök a lízing ismertebbé és elismertebbé tételét, különös tekintettel arra, hogy a lízingcégek devizahitelezését nem korlátozták. A devizában nyújtott hitelek után ugyanis jelzálogot ugyan nem, de tulajdonjogot továbbra is be lehet jegyezni - hívta fel a figyelmet Dunavölgyi Mária.