Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A csütörtöki záró szinten nyitott az egyiptomi font a helyi devizapiacon vasárnap, ami az első munkanap azóta, hogy pénteken lemondott Hoszni Mubarak elnök.
A kereskedők azt mondták, hogy 5,879 egyiptomi font ért 1 dollárt a vasárnapi kereskedés kezdetén, ugyanannyit, mint a csütörtöki záráskor. Eközben az egyiptomi tőzsdefelügyelet bejelentette szombaton, hogy az értéktőzsde nyitásával még három napot várnak, a korábban közölttel szemben nem vasárnap, hanem csak szerdán kezdi meg a munkát a börze.
Egyben arról is beszámolt, hogy ha a tőzsde átfogó indexe, az EGX100 öt százalékkal csökkenne, akkor fél órára felfüggesztik a kereskedést, amit még hosszabb időre leállítanak a tőzsdemutató 10 százalékot meghaladó esése esetén.
A tőzsde munkáját január 28-án függesztették fel a Mubarak elleni tüntetések kirobbanásának harmadik napján. Az előző két nap során a vezető részvények EGX30 indexe összesen 17 százalékkal zuhant.
A 18 napig tartó zavargásoknak komoly hatása lehet Egyiptom gazdaságnövekedésére. Alig egy hónappal a január 25-én kezdődött megmozdulások előtt a Reuters által megkérdezett szakértők azzal számoltak, hogy a júniusban záródó költségvetési évben az észak-afrikai ország hazai összterméke (GDP) 5,4 százalékkal nő, ami a második legnagyobb bővülés a térségben Katar után.
Megfigyelők most úgy vélik, hogy a bő két hétig tartó tüntetések közvetlen és elhúzódó közvetett hatásai miatt a gazdaságnövekedés az eddig vártnak csupán a fele lehet.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.