Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nyugdíjrendszerről szóló tanulmánya szerint a kormány a foglalkoztatottság növelésére és a népességfogyás megállítására fókuszál.
További reformra szorul a magyar nyugdíjrendszer - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nyugdíjrendszerről szóló tanulmányában, amely szerint a kormány a foglalkoztatottság növelésére és a népességfogyás megállítására fókuszál.
Az NGM sorozatot indított az újjászervezésben érintett fő területekről, a legutóbbi, a kormany.hu oldalon nyilvánosságra hozott a nyugdíjrendszer átalakításáról szól. Ebben a tárca leszögezi: a Nyugdíjbiztosítási Alap az utóbbi néhány évben 600-700 milliárd forint körüli költségvetési hozzájárulást kívánt, 2011-ben pedig az állami nyugdíjrendszer 800 milliárd forintos hiánnyal zárt volna az Orbán-kormány 2010-es intézkedései nélkül.
A minisztérium hozzáfűzi, nemzetközi összevetésben is magasak a nyugdíjkiadások Magyarországon, s a romló demográfiai mutatók következtében egyre súlyosabbá válhat a probléma. A helyzet megoldása érdekében két területre fókuszál a kormány: a foglalkoztatottság növelésére és a népességfogyás megállítására.
Az NGM kifejti, hogy a két cél eléréséért a kormány már eddig is számos lépést tett, ilyen a „kis adók” eltörlése, a társasági adó csökkentése, a túlzott adminisztratív terhek racionalizálása, az EU-s támogatások felhasználásának átrendezése, a személyi jövedelemadó rendszerének átalakítása, a családi adókedvezmény-rendszer bevezetése, a részmunkaidős foglalkoztatás elősegítése, a napközbeni gyermekellátás kibővítése, és a gyermeket vállaló családok fokozott állami támogatása.
A tárca megjegyzi azt is: a demográfiai mutatók alakulása mellett tovább nehezíti a hazai nyugdíjrendszer fenntarthatóságát az, hogy jelenleg a különböző szociális elemek túlzott jelenléte miatt a népesség nagy aránya részesül a törvényes nyugdíjkorhatár alatt is nyugdíjellátásban.
Az NGM kitér arra is, hogy az állami nyugdíjrendszer rövid- és középtávú finanszírozhatósága érdekében megszüntették az állami nyugdíjalap hiányát, ennek fenntartására a 2010-es és a 2011-es költségvetésben a kötelező magán-nyugdíjpénztári befizetéseket az állami nyugdíjalapba irányították, s fedezetet nyújtanak a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerből az állami rendszerbe átlépők vagyonának felhasználásával. Utóbbi forrásból 2011-ben 434 milliárd forintot használnak fel az állami nyugdíjrendszer hiányának megszüntetésére.
Megszűnt a második pillér kötelező jellege: ez a lépés nem csupán a nyugdíjrendszer átalakítása miatt volt fontos, hanem azért is, mert így a nyugdíjreform rövid- és hosszú távon is mérsékli az ország legnagyobb problémájának tekinthető adósságállományt - olvasható a dokumentumban.
A minisztériumi tanulmány szerint a szociális kiadásoknak az állami kiadásokon belüli jelentékeny arányából következően megállapítható, hogy már viszonylag kis reformok is jelentősen befolyásolhatják az államháztartási folyamatokat. A nyugdíjrendszer fenntarthatóvá tétele és ezzel együtt az államadósság csökkentése érdekében már eddig is számos intézkedést hozott a kormány, de Magyarország megújulása érdekében ez a terület további reformra szorul - húzza alá a tanulmány.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.