Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nőtt a Deutsche Telekom vesztesége a tavalyi utolsó három hónapban az egy évvel korábbihoz képest néhány rendkívüli tétel miatt. Ezek között volt a magyarországi különadó, illetve a csoport romániai és görögországi cégénél bekövetkezett értékcsökkenés.
A Magyar Telekom többségi tulajdonosának 582 millió euró vesztesége keletkezett adó után tavaly október-december között, míg egy évvel korábban csak 3 millió volt a hiány. Elemzők 572 milliót vártak. A rendkívüli tételek 1,3 milliárd eurót vittek el, egy évvel korábban 900 milliót, akkor a kelet-,délkelet-európai egységek átszervezésének költségei miatt.
A bevétel 4,5 százalékkal 15,48 milliárd euróra mérséklődött, nagyjából összhangban a piac várakozásával. A tavalyi év egészében 1,7 milliárd euróra emelkedett az adózott eredmény az egy évvel korábbi 353 millióról, a bevétel 3,4 százalékkal 62,42 milliárdra esett.
A társaság várakozásai szerint a profit az idén stabil marad, adó előtt 19,1 milliárd eurót várnak a tavalyi 19,5 milliárdot követően. A Deutsche Telekom vezetése 70 eurócent osztalékot javasol a részvényeseknek a tavalyi év után, megegyezően az előző évivel.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.