Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Telekom húzza Budapestet: a távközlési részvény 2,5 százalékos emelkedése nagyban hozzájárult, hogy a BUX a zöld tartományban maradt a csütörtöki kereskedés első órájában.
A BÉT vezető indexe március 3-án délelőtt 10 órakor 22 676 pontnál járt, 0,22 százalékkal a szerdai záróérték fölött.
A blue chipek közül a Magyar Telekom 2,5 százalékkal erősödött a kereskedés első órájában: a távközlési részvényre 10 órakor 576 forinton született kötés, 14 forinttal a szerdai záróár fölött. A piac úgy tűnik, a jelenlegi állampapírpiaci hozamok mellett a mostani áron az 50 forintos osztalékjavaslattal is elégedett.
A Mol részvényárfolyama 0,2 százalékkal 23 550 forintra, a Richteré 0,3 százalékkal, 36 850 forintra emelkedett; az OTP 0,4 százalékkal, 5610 forintra gyengült.
A nap legfontosabb eseménye az Európai Központi Bank kamatmeghatározó ülése – nem annyira a döntés (tartást vár a piac), sokkal inkább a döntés indoklása miatt: a piac arra kíváncsi, miként ítélik meg a frankfurti jegybankárok az inflációs veszélyt.
A vezető európai indexek is szerény pluszokkal kezdték a kereskedést: a londoni FTSE-100, a frankfurti DAX-30 és a párizsi CAC-40 egyaránt 0,2 százalékkal járt a szerdai záróérték fölött (magyar idő szerint) 10 órakor.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.