Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hétfőn csak két tagot, Bártfai-Mager Andreát és Gerhardt Ferencet jelölheti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsába a parlament gazdasági bizottsága - írta a Népszabadság hétfői számában. A lap szerint mindketten Járai Zsigmond elnöksége alatt dolgoztak a jegybankban.
A napilap információit megerősítette Rogán Antal bizottsági elnök is, aki elmondta: azért jelölnek csak két tagot, mert a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy bárki nyomást kíván gyakorolni a jegybank monetáris tanácsának munkájára.
Mindkét jelölt korábban dolgozott az MNB-ben. Bártfai-Mager Andrea 2001-től az MNB bankfőosztályát vezette, majd 2006-tól előbb főosztályvezetői, később igazgató-helyettesi beosztással a pénzügyi stabilitási szakterületet vezette. Bártfai-Mager Andrea 2007 és 2010 között a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsának versenyjogi és fogyasztóvédelmi tárgyú versenyfelügyeleti ügyekben eljáró tagja volt. Jelenleg a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. ügyvezető igazgatója.
Gerhardt Ferenc 2005 és 2007 között volt az MNB banküzemi szakterületének vezetője igazgatói kinevezéssel. Fél évig a jegybank alelnöki teendőit is ellátta. Jelenleg a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese. Korábban számos magyarországi pénzintézetnél dolgozott, így a CIB-nél, az ING-nél, a Konzumbanknál, az MKB-nál és az Allianz Hungáriánál.
Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága ma jelöl négy új tagot a monetáris tanácsba. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa hét tagja közül négynek lejárt a mandátuma, így az MNB elnöke, Simor András, és alelnökei, Karvalits Ferenc valamint Király Júlia mellé további négy külsős tagot kell választani.
Az Országgyűlés a napokban megváltoztatta a az MNB-ről szóló 2001. évi LVIII. évi törvényt. Amíg eddig paritásos alapon, a miniszterelnök illetve az MNB elnökének javaslatára választotta meg a monetáris tanács új tagjait a parlament, a módosított törvény szerint a gazdasági és informatikai bizottság jelölése után dönt az Országgyűlés a monetáris tanács négy új tagjáról, akiket hat évre választanak meg.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.