Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tavaly 9,2 százalékkal nőtt az argentin GDP, a 2009-es 0,9 százalék után - közölte a hét végén az argentin statisztikai hivatal.
A harmadik legnagyobb latin-amerikai gazdaság ipara 9,7 százalékkal bővült tavaly, elsősorban az autóipar húzóhatásának köszönhetően.
Argentína 2001-2002-es pénzügyi válságából kijutva 2003 és 2007 között évi 9 százalék körüli gazdasági növekedést ért el. Ez 2008-ban 7,1 százalékra, majd a legsúlyosabb válságévben, 2009-ben 0,9 százalékra csökkent.
Tavaly az infláció hivatalosan 10,9 százalék volt, de független közgazdászok szerint a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme a valóságban ennek több mint kétszeresét érte el. Az argentin kormány az idei évre 4,3 százalékos GDP-növekedést és 8,9 százalékos inflációt vár.
Kína 1,4 milliárd dollárt hitelez metróépítésre
Kína 1,4 milliárd dollárt hitelez a Buenos Aires-i metró egy új vonalának kiépítésére - jelentette a hét végén a vezető argentin lap, a Clarin. A 15 évre szóló kölcsön törlesztését ötéves türelmi idővel kell megkezdeni, a hitel kamata 4-5 százalékos. Az építkezés jövőre kezdődik.
Kína és Argentína tavaly júliusban egy 10 milliárd dolláros, több évre szóló hitelmegállapodást kötött az elavult argentin vasúthálózat felújítására, valamint arra, hogy a második legnagyobb argentin város, Córdoba is metrót kapjon.
Elemzők szerint a hitelnyújtás egyik újabb jele annak, hogyan igyekszik növelni latin-amerikai befolyását Kína, aláásva a latin térségben meglevő hagyományos amerikai gazdasági túlsúlyt. Barack Obama amerikai elnök éppen szombaton kezdett ötnapos látogatást Latin-Amerikában, amelynek elsődleges célja a gazdasági kapcsolatok további erősítése a térséggel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.