Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Átadták a zalakarosi Gránit Gyógyfürdő Zrt. 2,7 milliárd forintból megvalósult beruházását, a gyógy- és wellness szolgáltatásokkal kiegészített új fogadóépületet és az átalakított fedett fürdőt csütörtökön.
Horváth Vencel vezérigazgató az avatón elmondta: a beruházás keretében megépítették a négyszintes, emeletenként 1200 négyzetméteres új fogadóépületet, és felújították a régi fedett fürdő 2000 négyzetméteres épületét. Mindezek mellett új szolgáltatásokat vezettek be, valamint új gyalogos átjáró alagutat fúrtak a gyógyfürdő és a Freya Hotel között.
A beruházás 70 százalékát önerőből és kedvezményes banki hitelből fedezték, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (NYDRFT) pedig közel 810 millió forint támogatást ítélt meg a fejlesztéshez. A kivitelezés 2008 decemberében kezdődött, a munkát közbeszerzési pályázaton a ZÁÉV Zrt. nyerte el.
A vezérigazgató kifejtette: eredetileg hatszintes épületet emeltek volna, de a gazdasági válság ezt egyelőre nem tette lehetővé, de adott a lehetőség az emeletráépítésre. Mostanra kellett volna elkészülnie egy új, a fürdő területéhez közvetlenül csatlakozó szállodának is, a kivitelezés azonban szintén későbbre tolódik, várhatóan 2013 első negyedévére épül meg a négycsillagos hotel.
Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke az ünnepségen arról beszélt: az elmúlt 10 évben mintegy 4 milliárd forint értékű fejlesztés történt a zalakarosi fürdőben. A helyi szállodák, éttermek, panziók és szolgáltatások körében megvalósult beruházások értéke pedig meghaladja a 12 milliárd forintot.
Úgy fogalmazott: a Széchenyi Terv eredeti célkitűzései, miszerint minden támogatás három-négyszeres beruházást hoz magával, Zalakaroson még ennél is nagyobb, öt-hatszoros befektetéseket jelentett. Emlékeztetett: az Új Széchenyi Terv homlokterében szerepel a turizmus, azon belül is az egészségipar, mint meghatározó terület.
Hozzátette, hogy a régió fejlesztési tanácsa ebben a periódusban még 39 milliárd forinttal gazdálkodhat. Jelentős összeget fordítanak a gazdaságfejlesztésre, de a turizmus kiemelt szerepet kap ezután is, de most már "a szolgáltatásfejlesztés fontosabb szempont, mint új létesítmények építése".
Novák Ferenc Zalakaros polgármestere felidézte, hogy 1965 szeptemberében adták át a zalakarosi fürdőt, s az azóta eltelt csaknem fél évszázadban több mint 20 millió vendég kereste itt a gyógyulást. Ennek is köszönhetően az egykori kisközség, amely 1997-ben nyerte el a városi rangot, "rákerült Európa térképére".
Zalakaros történetének egyik legnagyobb beruházása lett a mostani fejlesztés, amely erősíti azt is, hogy évek óta a 10 legnépszerűbb magyar turisztikai célpont egyike a fürdőváros.
Érdekességként említette, hogy az 1965-ös megnyitás idején 7 forint volt egy felnőtt belépő ára, a parkolásért az autósoknak 3 forintot, a motorosoknak 2 forintot, a kerékpárosoknak pedig egy forintot kellett fizetniük. Akkoriban hétköznap este hétig, vasárnap este nyolcig tartott nyitva a fürdő, sőt szezonban hétköznaponként éjszakai fürdőzésre is lehetőség nyílt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.