Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,19 pontos emelkedéssel, 23 077,96 ponton nyitott pénteken.
A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,08 százalékkal erősödött. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője elmondta: hetente csak egy-két napon emelkedik határozottan az index, köztük pedig "lapos, forgalom nélküli várakozással töltjük az időt".
Hozzátette, a pénteki napra az utóbbi lesz jellemző, talán csak a csütörtökön "megmozduló" gyógyszerpapírok ígérhetnek bármiféle relatív izgalmat, de félő, hogy a várakozások nem válnak valóra. Az elemző szerint arról azonban nem lehet megfeledkezni, hogy a forint az utóbbi napokban folyamatosan erősödik, az idén csak a parguay-i guarani szerepel jobban a magyar devizánál.
Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője enyhe csökkenésre számít, úgy véli, a BÉT negatív tartományban zár pénteken. Hozzátette, több negatív nemzetközi fejlemény is befolyásolja a kereskedést. A csütörtökön közzétett amerikai makroadatok nem voltak túl jók, a portugál hiány nagyobb volt a vártnál, miközben Írországban négy bank nem ment át a stresszteszten, s mintegy 24 milliárd euró tőkeemelésre szorul. Eközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed egyik illetékese arról nyilatkozott, hogy az infláció elleni küzdelem érdekében emelni kellene a kamatot.
Ugyanakkor az is igaz, hogy ezek a fejlemények nem hatottak a nagyon negatívan a piacokra, az euró sem gyengült, s a forint is folyamatosan erősödik. Vegyes tehát a kép és a befektetői hangulat - fejtette ki Gabler Gábor. Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője viszont úgy vélte, a nemzetközi hangulat továbbra is jónak mondható, így mérsékelt emelkedéssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, mely akár egész nap kitarthat. A vezető részvények közül az OTP beszorult az 5500-5640 Ft-os sávba, a Mol árfolyamát viszont támogathatja a tovább emelkedő olajár. A Richter azonban erős ellenállásba futott a tegnapi szárnyalás során, egyelőre nem várható a piacán további számottevő emelkedés. Az elemző szerint érdemes lehet figyelni az Magyar Telekom-ra, a papíron az erőgyűjtés jelei mutatkoznak, további emelkedés előtt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.