szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A vonalnak a többször módosított határidő szerint 2010. szeptember 18-ra kellett volna elkészülnie, a kivitelezés azonban még jelenleg is folyik, helyenként a földmunkákat végzik.

Több mint 400 millió forint kötbért követel a szegedi önkormányzat a 2-es villamos vonalát építő konzorciumtól a beruházás csúszása miatt abban a perben, amely csütörtökön kezdődött el a Csongrád Megyei Bíróságon.

Faludi Csaba, a felperes önkormányzatot képviselő ügyvéd a tárgyaláson elmondta, hogy a vonalnak a többször módosított határidő szerint 2010. szeptember 18-ra kellett volna elkészülnie, a kivitelezés azonban még jelenleg is folyik, helyenként a földmunkákat végzik. A vállalkozói szerződés szerint a beruházás csúszása esetén a megrendelőt napi 10 millió forint kötbér illeti meg, amely maximális összege a nettó vállalási ár 20 százaléka, mintegy 417 millió forint.

Az alperesek, a konzorciumvezető cseh OHL ZS. a. s., illetve a Középszolg Kft. és a Kelet-Út Kft. ügyvédei kifejtették: a kötbérkövetelést jogalapjában és összegszerűségében is vitatják. Álláspontjuk szerint a kivitelezés rajtuk kívülálló okokból, többek között a pontatlan közműtérképek miatt csúszik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!