Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Magyarországon is áthaladó Déli Áramlat gázvezeték megvalósíthatósági tanulmánya nyárra elkészül, s ennek alapján bejelenti a Gazprom majd azt is, hogy mennyibe kerül a vezeték megépítése - jelentette be Pavel Ogyerov, a Gazprom külgazdasági részlegének vezetője egy tanácskozáson, pénteken Moszkvában.
Ogyerov szerint az orosz óriáskonszern jelenleg három lehetséges nyomvonalat tanulmányoz: az első Bulgárián, Szerbián, Magyarországon és Ausztrián keresztül vezetne Olaszországba. A második variáció szerint Bulgária, Szerbia és Magyarország után Szlovénián át jutna a vezeték Olaszországba, míg a harmadik alapján Bulgária, Görögország és Dél-Olaszország lenne az útvonal.
Hozzátette, hogy a vezeték a tervek szerint 2018-ban éri el tervezett kapacitását, az évi 60 milliárd köbmétert. A tavaly novemberben közölt adatok szerint az építési költségek mintegy 15,5 milliárd eurót tesznek ki. Előzőleg Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese 2009-ben mintegy 19-24 milliárd eurós becsült költségről szólt. A Gazpromnál novemberben erről azt mondták, hogy azóta olcsóbbá váltak az anyagok és a szolgáltatások.
A novemberben közölt becsült költség szakértők szerint nagyjából megfelel az uniós államok által tervezett Nabucco vezeték beruházási költségének, a szárazföldi szakaszon kilométerenként 2,4 millió eurónak.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.