Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Mol és a Magyar Telekom erősödött, az OTP és a Richter gyengült, a BUX fél százalékkal csökkent csütörtökön.
A Molt döntően az a bejelentés húzta, amely szerint a kurdisztáni Shaikan blokk készlete a korábban becsültnél jóval nagyobb: az olajipari papír árfolyama 0,59 százalékkal, 24 650 forintra emelkedett. (A mezőt a Mollal közösen birtokló Gulf Keystone Petroleum Londonban 18 százalékkal erősödött.)
A „zöldek” táborát a Magyar Telekom erősítette, 0,16 százalékos drágulással és 609 forintos záróárral.
Az OTP-re az UniCredit bejelentése is negatívan hatott: az olasz pénzintézet srtatégái vételről tartásra rontották ajánlásukat (a célárat közben megemelve). A bankpapír 6120 forinton zárta a csütörtöki kereskedést, 1,76 százalékkal a szerdai záróár alatt.
A Richter 0,96 százalékkal, 36 600 forintra gyengült.
A részvényszekció forgalma 16 milliárd forint volt, ez több mint 1 milliárd forinttal elmarad az idei napi átlagtól. A Mol részvényeit 4,45, az OTP papírjait 6,93 milliárd forint értékben adták-vették. Richter-papírok 1,30 milliárd forint, Magyar Telekom-részvények 1,17 milliárd forint értékben cseréltek gazdát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.