Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A Nyugdíjasok Országos Szövetségének (NYOSZ) elnöke elmondta: "a Lázár-Balsai páros által jegyzett szellemi terméket" részleteiben még nem ismerik, ezt követően viszont kemény érveik lesznek az érlelődő elutasítás mellett.
A Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) a részletek ismerete nélkül röviden a "jogi barkácsolás brutális példányának" nevezte a nyugellátás folyósítását módosító, fideszes képviselők által múlt pénteken benyújtott javaslatot.
A szervezet elnöke, Jankovits György az MTI megkeresésére eljuttatott levelében azt írta: "a Lázár-Balsai páros által jegyzett szellemi terméket" részleteiben még nem ismerik, ezt követően viszont kemény érveik lesznek az érlelődő elutasítás mellett. Az eddigi híresztelésekből kiindulva úgy látja: "a mintegy félmillió embert érintő intézkedéssel, a szociális érzéketlenség újabb bizonyítékaként az öregségi korhatár előtt szerzett nyugdíj-, nyugdíjszerű ellátások csökkentésére, átalakítására, megszüntetésére készülnek törvényes feltételeket teremteni".
Jankovits György ugyanakkor hangsúlyozta, megérti, hogy kell a pénz az országnak. Mint írta, szövetségük a meghirdetett nemzeti együttműködés keretében segítene megtalálni a "barátságosabb megoldásokat". Ehelyett viszont "az ezt megkerülő képviselői indítványok nyomvonalán és a százmilliókat felemésztő levelezés útján zajlik a nemzeti konzultáció" - fogalmazott a NYOSZ elnöke.
Mint írta, a konzultációt már csak azért is nehéz komolyan venni, mert kormányzati döntés született arról, hogy tavaly december 31-ig működni kezd az Idősügyi Tanács, ám egyelőre "valójában sehol semmi". Jankovics György végül annyit kért: "vegyük végre komolyan egymást".
Lázár János és Balsai István múlt pénteken terjesztette az Országgyűlés elé alkotmánymódosítási javaslatát, amely rögzítené: nyugdíjat az kaphat, aki betöltötte az általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Ugyanakkor törvény rendelkezhet arról, hogy a korhatárt még el nem érők is részesülhessenek nyugdíjban. A javaslat indoklása arra utal, hogy ez például a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulására vonatkozhat.
A módosítás szerint "az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető".
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
A portál olyan dokumentumokhoz jutott hozzá, amelyek megerősítik, hogy a Bizottság a jövőben az összes támogatást a jogállamisági feltételek betartásától kívánja függővé tenni.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.