Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Szurgutnyeftyegaznál lévő pakett „visszaszerzése” miatt felfüggesztett Mol bő 4 százalékkal erősödött kedden, de drágult az OTP és a Magyar Telekom is.
Orbán Viktor és Fellegi Tamás kedden délután jelentette be, hogy Magyarország „visszaszerezte” a Szurgutnyeftyegaz Mol-pakettjét. (Az 1,88 milliárd eurós, a GDP 1,8 százalékára rúgó vételárat az IMF-hitelből fizetjük ki). A Mol kereskedését kora délután felfüggesztették, az utolsó kötés (negyed 2-kor) 23 310 forinton született, 4,06 százalékkal a hétfői záróár fölött.
Az OTP és a Magyar Telekom is drágult kedden: az előbbi 2,97 százalékkal, 6050 forintra, az utóbbi 3,40 százalékkal, 546 forintra. A Richter részvényárfolyama 0,19 százalékkal, 35 865 forintra csökkent.
A BUX a kereskedés végén 23 061,29 ponton állt meg, 597,72 ponttal (2,66 százalékkal) a hétfői záróérték fölött.
A részvényszekció forgalma 15,8 milliárd forint volt, bő 600 millió forinttal kevesebb, mint az idei napi átlag. A Mol forgalma (bő négy óra alatt) 2,62 milliárd forint volt, az OTP részvényeit 10,64 milliárd forint, a Magyar Telekoméit 985 millió forint, a Richteréit 678 millió forint értékben adták-vették.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.