Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A miniszterelnök szóvivője Az Este című műsorban a mentőcsomaggal kapcsolatban azt mondta, hogy a munkából az adósoknak, a bankoknak, és az államnak is ki kell vennie a részét.
A kormány megegyezett a bankszövetséggel az otthonvédelmi akciótervről, e szerint száznyolcvan forinton rögzítik a svájci frank árfolyamát, és 250 forinton az euróét a lakáshiteleknél. Az ellenzéki pártok egyetértenek abban, hogy a kormány intézkedései hosszútávon nem segítik a devizahiteleseket. Szijjártó Péter szerint az ellenzék a minél rosszabb, annál jobb elvet folytatja, ahelyett, hogy örülnének annak, hogy a bankszektorral létrejött a megállapodás. A miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Az Este című műsorában elmondta, fontos, hogy mindenkinek viselnie kell a terheket: az adósok, a bankok és az állam is kiveszi a részét.
Szijjártó Péter szerint az otthonvédelmi akciótervhez szükséges jogszabályokat hamarosan a parlament elé fogják terjeszteni és a konzultáció is folytatódik, hiszen eddig öt pontban jutottak egyezségre és még három pontban további egyeztetés szükséges.
Újra felelősségteljes döntést kell hozni az ügyfeleknek
Patai Mihály a Bankszövetség elnöke szerint a megállapodás után az első kérdés az, hogy hányan élnek majd a lehetőséggel, mert az ügyfeleknek most újra egy felelősségteljes döntést kell hozni. A bankrendszer számára ez egy áldozat, mert elmaradt profittal kell számolni - tette hozzá.
Patai Mihály elmondta, hogy az ország 92 százaléka ingatlantulajdonos, ezért fontos, hogy újra lehessen ingatlan árverést folytatni. Ha a moratórium fennmaradt volna, akkor jelentősen csökkennének a lakásárak. A Bankszövetség elnöke úgy véli: erősíteni kell a bérlakásrendszert is.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.