Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az OTP másfél százalékkal gyengült, a többi budapesti blue chip azonban erősödött, és ez elég volt ahhoz, hogy a BUX pluszban zárja a csütörtöki kereskedést.
A BÉT vezető indexe a június 2-i kereskedés végén 23 374,98 pontot mutatott, 76,64 ponttal (0,33 százalékkal) többet, mint a szerdai záráskor.
Az OTP részvényárfolyama 1,5 százalékkal, 6000 forintra csökkent. A többi vezető részvény drágult: a Mol és a Magyar Telekom egyaránt 0,6 százalékkal, 23 990, illetve 546 forintra, a Richter 0,9 százalékkal, 36 480 forintra erősödött.
A részvényszekció forgalma 18,4 milliárd forint volt, ebből az OTP-é 9,38, Molé 4,75 milliárd forintot tett ki. Richter-részvények 2,48 milliárd forint, a Magyar Telekom papírjai 0,53 milliárd forint értékben cseréltek gazdát.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?