Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A jogászokból és közgazdászokból álló ötfős csoport a korábbi évente egyszeri belső ellenőrzési vizsgálatokkal szemben július 1-jétől folyamatosan ellenőrzi a szegedi önkormányzati cégek tevékenységét.
Az önkormányzati cégek működését és gazdálkodását ellenőrző önálló felügyeleti csoport kezdi meg működését a szegedi polgármesteri hivatalban - jelentette be Botka László (MSZP) polgármester.
A jogászokból és közgazdászokból álló ötfős csoport a korábbi évente egyszeri belső ellenőrzési vizsgálatokkal szemben július 1-jétől folyamatosan ellenőrzi a szegedi önkormányzati cégek tevékenységét - mondta a politikus sajtótájékoztatóján.
A szegedi közgyűlés Fidesz-KDNP és Jobbik alkotta többsége leváltotta szinte valamennyi önkormányzati cég vezetőjét. Az idei üzleti tervekben a vállalkozások új vezetői a korábbi esztendőhöz képest átlagosan 6 százalékos árbevétel-csökkenéssel számolnak, az eredmény megfeleződik, miközben a foglalkoztatotti létszám 3-4 százalékkal nő. Az elmúlt időszakban az önkormányzati cégek kiszervezett szolgáltatásokhoz - ügyvédi tanácsadás, őrzés-védelem - kapcsolódó költségei pedig jelentősen emelkedtek - indokolta az új szervezeti egység létrehozását a polgármester.
A cégfelügyeleti csoport vezetője Kispál László lesz, aki korábban a Nemzeti Nyomozó Irodánál a szervezett bűnözéssel és korrupciós ügyekkel kapcsolatos bűncselekmények felderítésén dolgozott kiemelt főnyomozóként, majd alezredesi rendfokozatban a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának dél-alföldi regionális vezetője volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Elvitték az 1,4 milliárdos főnyereményt.